Nézőpont: megnyerte az ellenzéki kampányhajrát a DK

Megnyerte az ellenzéki kampányhajrát a Demokratikus Koalíció (DK), a párt beérte az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot a népszerűségi versenyben a Nézőpont Intézet EP-választások előtti utolsó felmérése szerint - mondta Nagy Dániel, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán.A DK-nak nagyon stabil, főleg nyugdíjasokból álló szavazótábora van - fűzte hozzá. A kutató szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek nagyon fontos lenne, hogy május 26-án megnyerje az ellenzéki versenyt, mert akkor az önkormányzati választások előtt ő tudná alakítani az ellenzéki alkufolyamatokat.

    
A felmérés szerint a Fidesz 54 százalékon áll, második helyen hármas holtversenyben az MSZP, a Jobbik és a DK 10-10 százalékos, de ha a számok beigazolódnak, akkor a Momentum és az LMP is eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt. Öt éve 29 százalékos volt a részvételi arány, idén 32 százalékkal számoltak, de az sem kizárt, hogy eléri 40 százalékot - tette hozzá.
    

Nagy Dániel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest is kifejezetten nőtt a kormánypártok népszerűsége, valószínűleg nagyobb győzelmet aratnak majd, mint az öt évvel ezelőtti EP-választáson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com