Nézőpont: ötből négy magyar készül ajándékkal karácsonyra

A magyarok 79 százaléka idén is ajándékozással készül karácsony ünnepére - derül ki a Nézőpint Intézet telefonos közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét hétfőn juttatták el az MTI-hez.Az ajándékokat elsősorban megtakarításból és jövedelemből vásárolják, a hitelből való költekezésre szinte senki nem készül a magyar társadalom karácsonyi fogyasztási szokásait vizsgáló felmérés alapján.
    

Az ajándékozók 52 százaléka 10 és 50 ezer forint közötti összeget költ a meglepetésekre. A válaszadók 20 százaléka jelezte, hogy idén nem vesz ajándékot. Kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül szinte hasonló az ajándékozási kedv. Kivételt jelentenek a 60 év felettiek, akik körében az ajándékozási kedv már csupán 68 százalékos.
    

Azoknak, akik készülnek ajándékot venni, 52 százaléka 10 és 50 ezer forint között költ erre az alkalomra. Egyötödük, 21 százalékuk ennél is többet, 50 és 100 ezer forint közötti összeget, a társadalom 11 százaléka pedig 10 ezer forintnál kevesebbet tervez költeni. A megkérdezettek 11 százaléka 100 ezer forintnál is többet szán ajándékvásárlásra - sorolták.
    

Jelentős eltérés a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében tapasztalható, akiknek 26 százaléka költ 50 és 100 ezer forint közötti, 17 százalékuk pedig 100 ezer forint feletti összeget - fűzték hozzá. A magyarok 40 százaléka megtakarításait is felhasználja a karácsonyi vásárlás során, többségük, 58 százalékuk azonban csak aktuális jövedelméből tervezi az ünnepi költekezést.
    

Mindössze a magyarok 1 százaléka jelezte, hogy ünnepi kiadásait hitelből tervezi finanszírozni - derül ki a kutatásból. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása december 4-6. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com