NFM államtitkár: a hulladékgazdálkodás átalakításának célja az azonos ellátási színvonal biztosítása

A kormány egyik fő szempontja volt a hulladékgazdálkodás átalakításánál, racionalizálásánál, hogy az ország valamennyi térségében azonos szakmai, ellátási színvonalat kapjon minden állampolgár - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára Miskolcon sajtótájékoztatón csütörtökön.A politikus azt követően beszélt erről, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal a megyei hulladékgazdálkodási integráció megvalósításáról szóló rendezvényt szervezett a megyeszékhelyen, amelyen számos település polgármestere vett részt. Szabó Zsolt fontosnak nevezte a közszolgáltatás működőképességének megtartását, ahogy azt is lényeges szempontnak tartotta, hogy mindezt a korábbiakhoz hasonló, a rezsicsökkentésben meghatározott áron tegyék.


Szavai szerint az ország gazdasági növekedését figyelembe véve olyan megoldást kell találni, amely megfelel a magyar gazdaság igényeinek és az európai uniós elvárásoknak. A hulladékról szóló törvény módosításának indokai közé sorolta a hulladékgazdálkodás országos rendszerének kialakítását, és a szelektíven gyűjtött hulladék kezelésének megoldását. Kiemelte, hogy egy tonna hulladék egy tonna szén-dioxid-kibocsátást is jelent.

Demeter Ervin a megye kormánymegbízottja a hulladékgazdálkodásban rejlő lehetőségek kihasználásával indokolta egyebek mellett a közszolgáltatási rendszer átalakítását, míg Weingartner Balázs, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a rezsicsökkentés vívmányának megvédését említette szempontként. Kiemelte a közszolgáltatás színvonalának emelését is a további fejlesztések érdekében.


Hercsik István, a Zempléni Z.H.K. Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a megyében hamarosan nyolcmilliárd forint értékben kezdődnek meg a hulladékgazdálkodás és feldolgozás területén fejlesztések.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com