NFM: fokozottan ellenőrzik a taxisokat az idegenforgalmi főszezonban Budapesten

A közlekedési hatóság június végétől fokozott ellenőrzésekkel szűri ki a szabályszegő taxisokat a főváros turisták által leginkább látogatott helyszínein, a jogszerűtlenül, engedély nélkül nyújtott szolgáltatás szankciója a rendszám azonnali bevonása lehet, ahogy arra már a korábbi években is volt példa - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel csütörtökön.Az adóhatósággal, a rendőrséggel és a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végzendő ellenőrzések kiemelt célja, hogy kiszűrjék azokat a taxisokat, akik a szabályokat nem tartják be, így például nem rendelkeznek engedéllyel. A hatóság szakemberei úgynevezett próbavásárlásokkal is igyekeznek kideríteni, hogy az adott szolgáltató megtéveszti-e az utasokat. A közlekedés biztonsága érdekében vizsgálják a járművek műszaki megfelelőségét is - emelte ki a tárca a közleményében.

A minisztérium hozzátette: jogsértés megállapításakor több szankció alkalmazható a helyszíni bírságolástól a taxis engedély visszavonásának kezdeményezéséig, a jármű hatósági jelzésének bevonásáig. Az ellenőrzéseket elsősorban a turisták körében népszerű fővárosi helyszíneken egyszerre több egység végzi majd. Június végétől a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főpályaudvarok környékén és a belváros több frekventált pontján lehet ellenőrzésekre számítani a közlemény alapján. A fokozott revíziókra legalább két hónapig, augusztus végéig kell számítani.


Közölték azt is, hogy a hatóságok közös, próbavásárlásos ellenőrzést végeztek szerdáról csütörtökre virradó éjszaka: egy esetben a taxisengedély Budapest területére nem volt érvényes, ezért a rendszámot és a forgalmi engedélyt is elvették. Az eddigi ellenőrzéseken egyebek mellett a járművezetői képesítés hiánya és a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt bírságoltak a hatóságok munkatársai - közölte a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com