NFM: megkezdődtek a vásárlások a mosógépcsere programban

Tízezer pályázóhoz jutott el az elmúlt napokban a támogatói okirat, amely alapján a kedvezményes mosógépcsere akcióban lebonyolíthatják a vásárlásokat - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-t.nemzetiA pályázók a dokumentum megküldéséről e-mailben kapnak értesítést, és a támogatói okirat kézhezvételétől számítva 60 nap áll rendelkezésükre a vásárláshoz - hívta fel a figyelmet a szaktárca. A kedvezményes mosógépcsere akciót júliusban indította el az NFM az Otthon Melege Program keretében.

A pályázaton magánszemélyek jelentkezhettek vissza nem térítendő támogatásra, amelyet energiatakarékos mosógépek vásárlásához kaphatnak. A nagy érdeklődés miatt a minisztérium az eredetileg tervezett 500 millió forintos keretet időközben 2 milliárd forintra emelte, így a korábbi tájékoztatás szerint gyakorlatilag mindenki támogatásban részesül, aki érvényes pályázatot nyújtott be.

Az NFM közleményében rámutatott: az akció nemcsak a háztartások energiahatékonyságát javítja, hanem csökkenti a családok rezsiterheit is. A nyertes pályázók éves szinten akár 12 ezer forintot is megspórolhatnak a víz- és az áramszámlán a mosógépcserével.

A minisztérium közleményében tájékoztatott arról, hogy a kedvezményes mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása hamarosan befejeződik. A pályázók folyamatosan kapják kézhez elektronikus formában, a pályázati portálon keresztül az energiatakarékos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okirataikat.

Ezeket nem kell kinyomtatni, elegendő a pályázati azonosító és a pályázatban megadott, személyazonosításhoz szükséges adatok birtokában valamelyik regisztrált kereskedőhöz elmenni. A támogatásban részesíthető pályázók listája folyamatosan bővül, döntési körönként megtalálható a mosógép-pályázati portálon (https://mgcs-2015.nfsi.hu/).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com