NFM: több támogatás nyerhető el a határon átnyúló kerékpártúrák szervezéséhez

A 2016-os programsorozatban biztosított 15 millió forintos keretből 40 rendezvény (31 civil szervezet, 6 önkormányzat és 3 önkormányzati tulajdonú intézmény) jutott támogatáshoz.

Mint írják, a legtöbb bringás eseményt a magyar-román határszakaszon valósították meg, de népszerűek voltak az osztrák, a szlovákiai és a szerbiai határszakaszokat érintő túraútvonalak is. A támogatott eseményeken összesen több mint négyezren bicikliztek. A rendezvények keretében megtett út teljes hossza megközelítette az ötezer kilométert. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén tovább növelte a támogatásra felhasználható keretet. A tárca a beadott pályázatok számától és a támogatási igényektől függően akár 50 szemléletformáló program költségeihez is kész hozzájárulni. A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.



A határon átlépő kerékpáros programok kidolgozására, megvalósítására civil egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban álló intézmények nyújthatnak be pályázatot.

A "Kerékpárral 7 határon át" részletes felhívása a kormányzati honlapon (www.kormany.hu) és folyamatosan frissülő információkkal a programsorozat Facebook-oldalán is (https://www.facebook.com/7hataron) elérhető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com