NGM: Lenner Áron Márk katonai vétség miatt nem büntethető

Mivel már 3,5 éve leszerelt, katonai vétség miatt nem büntethető Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára - válaszolta a minisztérium az MTI kérdésére szerdán.

lennerA minisztérium közleményben megerősítette, hogy a helyettes államtitkár ellen 2010 óta folyik elsőfokú bírósági eljárás. A katonai főügyészség vádja szerint 2009-ben Lenner Áron missziós szolgálat közben egy katonai rendész tiszthelyettes szolgálati tekintélyét sértette meg.

"Kantin szétverés és verekedés nem történt" - teszik hozzá.
Az eljárásban jogerős döntés nem született. A helyettes államtitkár 3,5 éve leszerelt, a vonatkozó törvényi szabályozás alapján katonai vétség miatt nem büntethető - írja az NGM.

A büntetőeljárást korábban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője is megerősítette az MTI-nek. Magáról a bűncselekményről az ügyészségi szóvivő nem kívánt tájékoztatást adni, de közlése szerint annak büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

Szerdán az Index írt arról, hogy vádemelés után a Budapesti Katonai Bíróságon kezdődött eljárás a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára ellen. Cikkük szerint Lenner Áron Márkot 2009 szeptemberében vezényelték egy 11 tagú magyar csapattal Egyiptomba, hogy ott a Sínai-félszigeten csatlakozzanak a nemzetközi békefenntartó erőhöz. Lenner Áron Márkot hadnagyi rangban pénzügyi, személyügyi feladatok ellátására küldték ki. Az Index információi szerint a hadnagy egy részeg társasággal keveredett "egy kantin szétverésébe".

A kormány honlapján található önéletrajza szerint Lenner Áron Márk 1983-ban született Kolozsváron. Végzettségét 2001 és 2007 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakán szerezte meg. Szakmai tapasztalatai között feltüntették, hogy 2005-2006-ban az Európai Parlamentben volt gyakornok. 2007-től 2010-ig a Honvédelmi Minisztérium, Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségén dolgozott, 2008-tól jogász főtisztként.
2010 és 2011 között a Józsefvárosi Közterület-felügyelet jogtanácsosa volt. 2011-2012-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztályát vezette. Lenner Áron Márkot 2012. július elsejei hatállyal nevezték ki az NGM helyettes államtitkárává.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com