NMHH: 2010 óta évente átlagban 250 film készült Magyarországon

2010 és 2014 között évente átlagban 250 mozi- és tv-film készült Magyarországon, évi átlagban csaknem 46 milliárd forint összértékben - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

NMHHA produkciók közül kiemelkedett a Die Hard 5 című akciófilm Bruce Willis főszereplésével, a Herkules című, 2013-ban forgatott kalandfilm, valamint a Marslakó (The Martian) című sci-fi Matt Damonnal a főszerepben. Mindhárom film költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot - derült ki az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartásából.

Az MTI azután kereste meg a hivatalt, hogy a European Audiovisual Observatory nevű szervezet azt írta jelentésében, hogy a GDP arányában egész Európában Magyarországon költenek messze a legtöbbet filmgyártásra.

Arról, hogy a filmgyártási költések mennyivel növelhették a magyar költségvetési bevételeket, az NMHH-nak nincs információja.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért ilyen népszerű a filmkészítők körében, az NMHH kifejtette: egyrészt a magyarországi filmszakmai szolgáltatások színvonala magas; rendelkezésre áll a magasan kvalifikált, nagy gyakorlattal rendelkező, nyelveket beszélő munkaerő, továbbá első osztályú stúdiók (az etyeki Korda Stúdió, a rákospalotai Origo Stúdió), első osztályú technikai berendezések (kamerák, lámpák, kameramozgatók, SFX, VFX, díszletépítés) és kiváló minőségű utómunka-stúdiók érhetők el.

Másrészt, mint írták, egyedülálló a főváros földrajzi sokoldalúsága: Budapest mint helyszín szinte minden európai várost "helyettesíteni tud": Rómát alakította A rítus (The Rite) című, Anthony Hopkins főszereplésével készült horrorfilmben, Münchent Steven Spielberg 2005-ös filmjében, amely az 1972-es müncheni olimpián elkövetett palesztin merényletet követő eseményeket dolgozza föl.

Emellett az NMHH szerint kiemelkedően vonzó a filmiparban a magyarországi támogatási szisztéma: 2015-től 25 százalékra emelkedik a közvetett támogatás összege, amely mellett továbbra is érvényes az a szabály, miszerint a közvetlen magyarországi filmgyártási költségek 20 százaléka külföldön is elkölthető, ha az kapcsolódik a magyarországi forgatáshoz. Emellett a kedvező forintárfolyam is szerepet játszhat a filmek forgatási helyszíneiről szóló döntésekben - jegyezte meg a hivatal.

Az NMHH közölte, jelenleg is előkészület alatt áll két nagyobb produkció magyarországi forgatása: az Inferno című thrilleré Tom Hanks főszereplésével és a Tyrant című filmsorozaté.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com