NMHH: sok a káromkodás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás a Való Világ 7-ben

Sok az úgynevezett káros viselkedésmintákat közvetítő jelenet, mint például a káromkodás, a szex, a dohányzás és az alkoholfogyasztás a Való Világ 7 valóságshow adásaiban - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.

NMHHA műsor a román joghatóság alá tartozó RTL 2 csatornán fut.

A közlemény szerint a káromkodás szempontjából az addigi rekord a február 3-i adásban dőlt meg, ekkor ugyanis 102 alkalommal hangzott el trágár szó a műsorban.

Az egy adásban látható dohányos jelenetek száma elérhette a 48-et is (február 9-én), az alkoholfogyasztásé a 36-ot (rögtön a show indulásának másnapján), míg a szex, meztelenség bemutatása adásonként akár 10-11 esetben is előfordult (például január 4-én, 19-én, február 2-án és 5-én) - tették hozzá.

Mint írták: a kiemelt érdeklődéssel övezett televíziós műsor "barométerének" elsődleges célja, hogy a kiskorúak védelmében a hatósági vizsgálatokon túlmutató módszerekkel megragadja, valamint szemléltesse a műsorban megjelenő aggályos tartalmak és ezek nézettségi trendekkel összekötött változásait.

Az NMHH a Való Világ korábbi szériáit, valamint a TV2 Összeesküvők műsorának adásait is heti rendszerességgel dokumentálta, amelynek adatai szintén elérhetőek a hatóság honlapján - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com