NMHH: újabb bírság a Magyar Telekomnak a szolgáltatáskorlátozási gyakorlata miatt

Újra, ezúttal 61,5 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot és annak vezérigazgatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szeptember 10-én, miután a szolgáltató nem tett maradéktalanul eleget a rá kiszabott 2015-ös hírközlési hatósági határozatnak - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel. A magyar Telekom közölte: nem fellebbezett a döntéssel szemben, intézkedési tervet nyújt be a hatóságnak a határozatban foglaltaknak való megfelelés érdekében.A hatóság tájékoztatása szerint a szolgáltató a késedelmesen fizető ügyfelek mintegy hetedét még jelenleg sem jogszerűen értesíti a fizetési hátralékokról, és ezen esetekre vonatkoztatható szolgáltatáskorlátozási gyakorlata sem felel meg a hatályos rendelkezéseknek.


    
A közlemény felidézte: az NMHH utóellenőrzéssel kontrollálja, hogy az egyes szolgáltatók a rájuk vonatkozó hatósági döntésben foglaltakat betartják-e. A hatóság idén vizsgálta meg, hogy mennyiben teljesítette a Magyar Telekom azt a 2015-ös hatósági határozatot, amelyet a cég - a vezetékes hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó - jogsértő szolgáltatáskorlátozási gyakorlata miatt hozott a késedelmesen fizető ügyfelek esetében. A szeptember 10-én zárult utóellenőrzés eredménye szerint a szolgáltató csak részben teljesítette a korábbi, összesen 162 milliós bírsággal járó határozatban leírtakat, hiszen a felszólítások kézbesítése és a szolgáltatások korlátozása előtti türelmi idő kivárása még mindig nem jogszerűen zajlik.
    

Az NMHH a jogsértések piacra gyakorolt hatását különösen jelentősnek ítélte meg, a szolgáltató a magyar elektronikus hírközlési piac egyik legnagyobb résztvevője, így magatartása, az általa elkövetett jogsértések a versenytársak gyakorlatát is befolyásolják. A bírság kiszabása során a hatóság figyelembe vette azt is, hogy az előfizetőknek a tartozás rendezése után külön utánajárást igényel a visszakapcsolási díj töröltetése, ugyanakkor a Telekom jogsértéseinek száma nagymértékben csökkent 2015-höz képest azzal, hogy zömében áttért az elektronikus értesítésre.
    

A hírközlési hatóság felszólította a Telekomot a jogkövető magatartásra, a jogtalan helyzetet megszüntető intézkedési terv benyújtására, és a céget 60 millió forintos, vezető tisztségviselőjét pedig másfélmillió forintos bírsággal sújtotta. Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató jogorvoslattal élhet - közölte az NMHH.
    

A Magyar Telekom az MTI megkeresésére közölte: a folyamataikat igyekeznek az ügyfelek kényelmét szem előtt tartva kialakítani, ezért a vállalat az elektronikus kapcsolattartást részesíti előnyben az ügyfél számára is kényelmetlenebb tértivevényes küldeménnyel szemben. Ahol rendelkeznek elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőséggel (e-mail, sms), ott ezeket a csatornákat használják a felszólítások és az értesítések küldésére, hiszen az ügyfélnek is ez az egyszerűbb.


A felszólításban érintett ügyfelek kisebb hányada - éves szinten nagyjából 15 százaléka - kapja kizárólag postai úton az értesítéseket, az ő számuk is folyamatosan csökken. A szolgáltató tovább vizsgálja egy új, ügyfélbarát gyakorlat kialakításának lehetőségét az ő esetükben. A Magyar Telekom intézkedési tervet nyújt be a hatóságnak annak érdekében, hogy megfeleljen a határozatban foglaltaknak - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com