Nógrádi: a német politika stratégiai hibákat követett el

A német politika stratégiai hibákat követett el, a német kancellár egy évvel ezelőtt a szírek és a politikai menedékjogra jogosultak korlátlan befogadását állító kijelentéseivel olyan széles kaput nyitott ki, "amelyet lehetetlen becsukni" - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.nógrádi györgyEmlékeztetett: innentől kezdve mindenki szírnek vallotta magát, és politikai menedékjogra hivatkozott. Elmondása szerint ma már Németország a szíreket is vizsgálja, és csak egy részük maradhat, egy részüket visszaküldenék Törökországba.

Kitért arra, hogy Németországban 300 ezer ember tűnt el a tavaly bejöttekből, sokan "alámerültek", elmentek a szürke-, a feketegazdaságba, így zsarolhatók lettek. Megjegyezte, a németek - akik pedig Európában talán a legprecízebbek - sem ismerik pontosan, hányan érkeztek hozzájuk.

Egy hónapja elhangzott egy több mint 1,1 milliós szám, legutóbb pedig a német belügyminiszter azt közölte, hogy ennél kevesebb, 890 ezer ember érkezett az országba, mert sokan több helyen is regisztráltak - mondta Nógrádi György.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com