Nőgyógyásznak és ügyvédnek adta ki magát egy férfi, vádat emeltek ellene

Kuruzslás és csalás emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitől.A Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: a férfi 2021 őszétől kezdve kozmetikai kezelésekre járt egy nőhöz, akit már a kezdetektől tévedésbe ejtett, magáról azt állítva, hogy nőgyógyász.
    

Amikor néhány hónappal később a kozmetikus munka közben rosszul lett, a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. A vádlott - hol saját lakásán, hol a sértett munkahelyén - a nőt többször megvizsgálta, tőle kenetet vett. A sértett később beajánlotta a férfit egy ismerősének is, aki a párjával gyermeket tervezett, ennek folyományaként a férfi mind a másik nőt, mind párját több alkalommal megvizsgálta, tőlük kenetet, mintát vett.
    

A vádlottnak egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kell a bíróság előtt: 2021 szeptemberében internetes társkereső alkalmazáson keresztül megismert egy férfit, akitől összesen 12 millió forintot csalt ki.  A társkeresőn megismert férfinek a vádlott álnéven mutatkozott be, de most már ügyvédnek adta ki magát, azt állítva, hogy felesége autóbalesetben meghalt, ő betegségekben szenved.


Egy idő után másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a sértettel, akinek azt mondta, hogy az ügyvéd, akivel addig a sértett tartotta a kapcsolatot, meghalt, viszont minden vagyonát a sértettre hagyta. A csaló azt követően bukott le, hogy a korábban megvizsgált pár nő tagjának egy idő után furcsa lett a vádlott "orvosi" tevékenysége, ezért feljelentést tett - olvasható a vádhatóság közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com