Női nagykövetek látogatnak a Balatonhoz

Nagykövet asszonyok érkeznek kedden a Balatonhoz, a találkozó célja a személyes kapcsolatok kialakítása révén a munka hatékonyságának növelése – tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés háznagya.Mátrai MártaMátrai Márta, a találkozó kezdeményezője az MTI-nek elmondta, hogy a programnak köszönhetően közvetlen, személyes kapcsolat alakulhat a magyar törvényhozás, valamint a női nagykövetek által vezetett országok budapesti külképviseletei között, emellett a diplomaták szakmai és személyes támogatást kapnak tevékenységükhöz.

Hozzátette: a nagykövetek Balatonfüredre és Tihanyba látogatnak. A programot a külügyminiszter házastársával, Szijjártó-Nagy Szilviával közösen szervezték. A nagykövetek megbeszélést folytatnak Balatonfüred és Tihany polgármesterével és a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójával.

A félnapos programba bekapcsolódik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki munkaebéden folytat megbeszélést az albán, mexikói, angolai, bolgár, norvég, szlovén, kanadai, palesztin, litván, amerikai, indonéz, portugál nagykövettel, valamint a thaiföldi kijelölt misszióvezetővel – fejtette ki Mátrai Márta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com