Nőktől pénzt kicsaló férfi ellen emelt vádat a pécsi ügyészség

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészég egy visszaeső pécsi férfi ellen, aki szerelmet ígérve csalt ki pénzt nőktől - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t. A Varga-Koritár György, Baranya megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint a korábban hasonló ügyek miatt büntetett férfi egy internetes társkeresőn ismerkedett meg nőkkel és a bizalmukba férkőzve különböző ürügyekkel pénzt csalt ki tőlük. A vádlott tavaly egyszerre három nővel tartotta a kapcsolatot, ők nem tudtak egymásról. A férfi kihasználva, hogy a sértettek "komoly érzelmeket" tápláltak iránta, különböző összegeket kért kölcsön, illetve a nők nevére szóló különböző műszaki cikkeket - köztük nagy értékű mobiltelefont, televíziókészülékeket - vásároltatott, majd ezeket eladta.


Az ügyészség kiemelte: a férfi a nőktől 500-900 ezer forintot csalt ki, egyiküktől kölcsönkérte az ékszereit is azzal, hogy azokat zálogba adja, egy másik nőismerősétől pedig ékszereket lopott. A férfi korábban hasonló módon, társkereső oldalon ismerkedett meg nőkkel és csalt ki tőlük pénzt, ezekben az ügyekben már jogerősen elítélték - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com