Norvég alapok - Kehi: az ügyészség szabálytalanságokat talált több civil szervezetnél

Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása - közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kedden az MTI-vel.judgeA Kehi közleményében arra reagált, hogy a Magyar Nemzet kedden - a törvényességi ellenőrzés eredményeire hivatkozva - azt írta: a Norvég Civil Támogatási Alaptól érkező pénzek elosztásában közreműködő három magyar civil szervezet működése teljesen megfelel a hazai jogszabályoknak. Az ügyészségi vizsgálat két másik esetben is csak adminisztratív hiányosságot talált - tették hozzá, utalva arra is, hogy értesüléseiket megerősítette Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is.

A Kehi azt közölte: hét, a norvég alapból támogatott civil szervezettel kapcsolatban kezdeményezték az ügyészség törvényességi ellenőrzését, ezek közül öt fővárosi, kettő vidéki. A közleményben azt írták: az ügyészség a Föld Napja Alapítvány, a Civil Kollégium Alapítvány és a Szivárvány Misszió Alapítvány esetében megállapította, hogy "működésük nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak", ezért a Civil Kollégium Alapítvány esetében felhívással, a Föld Napja Alapítványnál pedig jelzéssel intézkedett a törvénysértések megszüntetése iránt.

A Szivárvány Misszió Alapítvány maga szüntette meg a jogszabálysértést azután, hogy tudomást szerzett az ügyészség vizsgálatáról. Hozzátették: pert indított az ügyészség a Magyar Teleház Szövetség Egyesület és az Erdei Iskola Alapítvány megszüntetéséért, mert azok ténylegesen nem működtek.

Az Erdei Iskola Alapítvány megszűnését a bíróság időközben megállapította. A Kurt Lewin Kulturális Alapítvány az Előítéletek Csökkentéséért pedig maga kezdeményezte megszűnésének megállapítását, miután értesült az ügyészség vizsgálatáról. Utóbbit az ügyészség "figyelemmel kíséri", és az eljárást csak azután nyilvánítja befejezetté, hogy a megszűnést megállapították - írta a Kehi.

A Kehi kezdeményezése által érintett hetedik szervezetről, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesületről az ügyészség azt állapította meg, hogy mivel időközben megszűnt a közhasznú jogállása, a "korábbi közhasznú működése feletti ügyészi törvényességi felügyeleti jog is elenyészett", vagyis az ügyészség a jelzett jogszabálysértéseket esetében nem is vizsgálta - olvasható a közleményben.

A Kehi tavaly novemberben tett feljelentéseket a norvég alap vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com