Norvég alapok - Ökotárs Alapítvány: a pályáztatási folyamat átlátható volt

Az Ökotárs Alapítvány szerint a norvég alapoktól érkező támogatások felhasználása átlátható volt, a Krétakör Alapítvány demonstrációja pedig nem kormányellenes.

norvEzt a források elosztásában részt vevő alapítvány arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára aznapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) sajtóértesülések szerint korábban vizsgálatot rendelt az EY (korábban Ernst and Young) cégtől a 2008 és 2010 közötti időszakról.

Elmondása szerint a vizsgálat megállapításai a magyar kormány kifogásait erősítik, többek között azt, hogy nem biztosított a bíráló bizottságok függetlensége, az értékelőket a konzorcium a saját köreiből választotta ki, utólag belenyúltak a pontszámokba különösebb indokok nélkül, illetve az alacsonyabb pontszámú pályázatok nyertek, a magasabb pontszámúak nem kaptak támogatást.

Az alapítvány a közleményében kiemelte: az FMO megrendelésére készült, 2011 elején lefolytatott vizsgálat jelentésének - amelyet a szervezet a helyszíni ellenőrzés alkalmával átadott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak - konklúziója az volt, hogy "a projektkiválasztási eljárás átlátható és információtechnológiai eszközökkel megfelelően támogatott", ezt pedig az eddigi sajtóhírek "elfelejtik megemlíteni".

Hozzátették: a vizsgálat alapján készült jelentés valóban tartalmaz megjegyzéseket és javaslatokat egyes fejlesztendő pontokra vonatkozóan. Példaként említették, hogy az első, 2008-2011-es támogatási ciklusban a bírálók egy része nem volt "külsős", azaz független a lebonyolító alapítványoktól, de ez akkor még nem is volt szabályozott követelmény, a következő ciklusra azonban már független "előértékelőknek", a bíráló bizottságokban pedig legalább egy külső tagnak kell lennie.

A pontszámok változásával kapcsolatban az alapítvány azt írta: az előző ciklusban az értékelők előzetesen írásban pontozták a pályázatokat, majd egy találkozón egyeztettek - ennek alapján akár változhatott is egy projekt pontszáma. Ehhez képest - tették hozzá - a mostani civil alapban az átláthatóság érdekében először külső, független értékelők pontozzák a pályázatokat, majd a pontszámok alapján kialakult sorrendről a bíráló bizottságok egyeztetnek, és ha szükségesnek ítélik, változtatásokat javasolnak, amelyeket végül az alapítványok jóváhagyó testületei fogadnak el.

A résztvevőknek a folyamat minden állomásán indokolniuk kell javaslataikat.
A kormányzat előtt nem ismeretlen a pályázatok értékelésének menete - írták -, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői a 2008-2011-es és a 2013-as pályázati időszakban részt vettek az értékelő bizottsági üléseken.

Csepreghy Nándor pénteken bejelentette: a kormány levélben kérte az EY magyarországi vezetőjétől, hogy betekinthessen a norvég alapok 2008 és 2010 közötti forráselosztásáról készített jelentésébe.
Az EY belső szabályzatának megfelelően az ügyfeleit érintő ügyekben nem nyilatkozik, és semmilyen ilyen jellegű információt nem hoz nyilvánosságra az üzleti titkok védelme érdekében - közölte a cég pénteken az MTI érdeklődésére.

Az Ökotárs Alapítvány reagált a Fidelitasnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményére is, amelyben a Fidesz ifjúsági társszervezete felidézte, hogy Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője az ATV-nek elmondta: alapítványuk 120 ezer eurót, azaz 36 millió forintot kapott a norvég alapoktól, és ebből a pénzből politikai akciókat is finanszíroztak, például tüntetést szerveztek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János ellen.

Az alapítvány közleménye kiemelte: a Krétakör 2013-ban nyerte el ezt a támogatást a Humán Platform szervezetfejlesztésére. Hozzátették: a jóváhagyott költségvetésben szerepel egy keretösszeg az érintett civil szervezetek által meghatározott, az alap célkitűzéseihez illeszkedő kampányok, akciók, utcai demonstrációk szervezésére is.

A Krétakör "alighanem ezt használta" a demonstráció egyes költségeinek fedezésére, amiről a lebonyolító alapítványokat előzetesen nem értesítette - arról menetrend szerint a támogatott szervezet következő négyhavi pénzügyi beszámolójából szerezhettek volna tudomást az alapítványok - írták.

Az Ökotárs Alapítvány szerint a norvég alapok fő célja a civil társadalom erősítése annak érdekében, hogy a szervezetek hatékonyabban vegyenek részt a demokrácia és a társadalmi igazságosság erősítésében. Kiemelték: ennek része az állampolgári aktivitás serkentése, a véleménynyilvánításhoz való demokratikus jogok gyakorlása, "akár az utcán, tüntetéseken is".

Mint írták, a sajtószabadság és a civil szervezetek érdekében való fellépés "nem tekinthető kormányellenes tevékenységnek". Hozzátették: az említett demonstráció szlogenjét (Kicsoda Lázár János?) nem tartják szerencsésnek, mert "a civil kezdeményezéseknek társadalmi ügyeket és nem konkrét politikusok személyét fontos fókuszba állítaniuk", ugyanakkor a témáját az alap célkitűzéseihez illeszkedőnek ítélik.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com