Novák: 1,1 milliárd forintos pályázat mini bölcsődék létesítésére

Valamivel több mint egymilliárd forintos pályázat indul mini bölcsődék létrehozására - jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.Novák Katalin elmondta, az 1,1 milliárd forint keretösszegű, kormányzati forrásból megvalósuló pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol jelenleg nincs bölcsődei ellátás, a lakosságszám 10 ezer alatt van és az egy lakosra jutó adóerőképesség 20 ezer forint alatti. Az államtitkár jelezte, a mini bölcsőde január 1-jétől egy új ellátási forma, és létesítésénél kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelni. Mini bölcsőde az, ahol legfeljebb 7-8 gyermeket fogadnak, és a jogszabály szerint egy kisgyermeknevelőt és egy dajkát kell csak alkalmazni.

    
A pályázat során maximum 10 millió forinthoz lehet jutni, és csak 5 százalék önerőt írnak elő a pályázóknak. Novák Katalin elmondta azt is, arra számítanak, hogy 100-200 között lesz a nyertesek száma, így várhatóan 600-800 új bölcsődei férőhely is létrejöhet a mini bölcsődéknek köszönhetően. Hatszáz olyan önkormányzat van az országban, amelyek megfelelnek a pályázati kritériumnak - mondta Novák Katalin, hozzátéve, hogy az elnyert összeg 70 százalékát eszközbeszerzésre is lehet fordítani.  
    

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt mondta, tavasszal országjárás keretében mérték fel az igényeket, és a visszajelzések alapján döntöttek úgy, hogy meghirdetik a pályázatot. A péntektől elérhető forrásra egy hónapig nyújthatók be a pályázatok, eredményhirdetés november végén lesz.
   

Jelenleg négy bölcsődetípus létezik Magyarországon, így a szülők számára elérhető a hagyományos, a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődei ellátás is - hangzott el. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a bölcsődei férőhelyek száma, jövő évtől pedig két és félszeresére nő a finanszírozás, valamint több lépcsős béremelés történt a bölcsődei dolgozók körében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com