Novák: április közepéig kapják meg a nyugdíjasok a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványokat

Vidéken is megkezdődött a nyugdíjasok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványainak kézbesítése, a küldeményeket április közepéig minden érintett megkapja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Novák Katalin ismertette: a küldemény 4 darab 2000 forintos és 2 darab 1000 forintos, élelmiszerre és meleg ételre beváltható utalványt tartalmaz, érvényességük 2019 utolsó napján jár le, a küldeményt az értesítéssel a kézbesítést követően 10 napig a postán is át lehet venni.

   
Az át nem vett utalványok a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kerülnek, innen lehet május 31-ig utólag igényelni az újbóli kézbesítést - mondta az államtitkár. A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap.
    

A kabinet harmadik alkalommal küld Erzsébet-utalványt a 2,7 millió, Magyarországon élő nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, a kézbesítés ezúttal is megszokott és bevált rendszer szerint működik - hangsúlyozta Novák Katalin. Megjegyezte, az utalványokkal a kormány az idősek munkában eltöltött évtizedeit ismeri el. Hozzátette: az erről szóló döntést az tette lehetővé, hogy magyar gazdaság növekedési pályára állt, a GDP növekedése tartósan 4 százalék feletti, a kivitel rekordot döntött tavaly, a foglalkoztatottság aránya és a bérek folyamatosan emelkednek.
    

Az államtitkár elmondta, az idősek több évtizedes munkában eltöltött idejét a kormány eddig is elismerte a nyugdíjak folyamatos emelésével, miként a gyermeket nevelők és a középkorúak százezreinek is segíteni kíván a többi közt rezsicsökkentésekkel. Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közölte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint várhatóan a nyugdíjasok több mint 80 százaléka a kézbesítőtől veszi át az Erzsébet-utalványokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com