Novák: azért dolgozunk, hogy a gyereknek legyen esélye szerető családba születni

Azért dolgozunk, hogy a gyermekeknek legyen esélyük szerető családba születni és úgy nőhessenek fel, hogy a testi, lelki fejlődésükhöz szükséges feltételeket biztosítsuk nekik - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a családpolitikához kapcsolódó szakmai elismerések díjátadóján hétfőn Budapesten.Novák Katalin úgy fogalmazott: vannak, akik segítenek, hogy a megfogant életek megszülethessenek, szerető családba érkezhessenek és emberhez méltóan élhessenek. Hangsúlyozta: az alaptörvény is védi az életet már a fogantatástól kezdve, és olyan kötelezettséget is ró a kormányzatra, hogy támogassa a házasságot mint egy férfi és egy nő kapcsolatát, a családot, valamint a szülő-gyermek kapcsolaton alapuló szeretetközösséget és elősegítse a gyermekvállalást.
    

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy jövőre három és félszer nagyobb összeg jut családtámogatásokra, mint 2010-ben, a fiatalok személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd, a gyermeket nevelő családok visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat, valamint a kormány visszavezeti a 13. havi nyugdíjat.
    

Az adventi időszakra utalva azt mondta: ünnepelni és köszönetet mondani gyűltek össze, ami akkor is jóleső érzés, ha a bennünket körülölelő világ nem az ilyen típusú versengésektől hangos és nagyobb visszhangot lehet elérni közhelyes dolgokkal; mintha a valódi értéket kevésbé jutalmazná a közösség. Ezért a díjátadó alkalom arra, hogy rámutassanak az értékekre - tette hozzá.
    

A díjazottaknak azt mondta: rajtuk keresztül példát tudnak mutatni másoknak, az elismerés pedig megerősítés lehet számukra, hogy amit tesznek, az nem hiábavaló, és segíthet átlendülni a nehézségeken. Az Esélyt az életre díjat első alkalommal adták át, az elismerésben azok részesülhetnek, akik az esélyteremtés területén elért kiemelkedő eredmények, az emberi méltóság védelmében való fellépés, valamint a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén végeznek kimagasló munkát. A díjat kilencen vehették át.
    

A Bölcsődékért díjat öten vehették át, az elismerés a bölcsődei ellátás területén kifejtett példaértékű, magas színvonalon végzett szakmai munkáért, a szakma fejlesztéséért, a családok és a gyermekek jólétének növelése érdekében tett közszolgálati tevékenység elismeréseként adományozható. A Magyar Fiatalokért díj az ifjúságügy és a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény vagy elért kimagasló eredmény elismerésére adható, a díjat öten vehették át az idén.
    

A Pro Voluntarius díj az önkéntesség, a köz javát szolgáló tevékenység, valamint a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő teljesítmény, tevékenység elismerésére adományozható. Az elismerésben idén ketten részesültek. Az ünnepségen a családokat támogató munkájukért heten vehettek át miniszteri elismerő leveleket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com