Novák: csok mellett is igényelhető az otthonfelújítási támogatás

Azok is kérhetik az otthonfelújítási támogatást, akik családi otthonteremtési kedvezményt (csok) vettek igénybe - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.Novák Katalin a közzétett videóban emlékeztetett: januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonfelújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig, visszatéríti.

    
A támogatás részletszabályait ismertetve azt mondta, hogy a felújítás több ütemben is történhet, a számlákat ebben az esetben folyamatosan gyűjteni kell, és azokat egyszerre kell benyújtani, akkor, amikor minden munka befejeződött. A visszatérítés csak a 2021. január elseje után kiállított számlákra jár - emelte ki.
    

Ismertette, hogy a felújításhoz nyújtott támogatás fele részben fedezheti az anyagköltséget és fele részben a munkadíjakat. Ha például valaki egymillió forintot költ munkadíjra és hárommillió forintot anyagköltségre, kétmillió forintot igényelhet vissza: egymilliót a munkadíjra és további egymilliót anyagköltségre - magyarázta.
    

A miniszter kitért arra is: a Magyar Államkincstárnak a benyújtástól számítva harminc nap alatt el kell bírálnia a kérelmet, ezután öt napon belül folyósítják a támogatást. Ha hiánypótlásra van szükség, újabb harminc nap áll rendelkezésre az elbírálásra - tette hozzá Novák Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com