Novák: december 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt

December 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a támogatott kamatozású 10 millió forintos hitelt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Novák Katalin közölte: a kormány mindig azt nyújtja a családoknak, amire szükségük van, és folyamatosan figyeli, hol van szükség segítségre. Magyarországon a gyerekek többsége, 1 millió 140 ezer gyerek nevelkedik kétgyermekes családban, ezért indokolt a fokozott támogatása - tette hozzá.     


Mint mondta, ennek egyik módja az, hogy december 1-jétől a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé 10 millió forint, támogatott kamatozású hitel felvételére lesznek jogosultak a kétgyermekesek. A kormány garantálja, hogy a 25 éves futamidő alatt 3 százalék alatt tartják a kamatot - mondta Novák Katalin.

   

Megjegyezte: az elmúlt három évben a csok-ot  igénybe vevők közel fele - több mint 43 ezer -  kétgyermekes család volt, és bíznak abban , hogy ezzel a hitellel még több kétgyermekes családot segítenek hozzá a csok-hoz.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kétgyermekeseket segítő másik támogatásként említette a családi adókedvezmény növelését, amely szavai szerint 2016-hoz képest jövőre már a duplájára, havi 40 ezer forintra emelkedik. Az államtitkár kiemelte: a családi adókedvezményt a várandósság 90. napjától igénybe lehet venni. Novák Katalin szólt arról is, hogy szinte az összes kétgyermekes család igénybe tudja venni a családi adókedvezmény nyújtotta lehetőségeket.
    

Az államtitkár a kétgyermekesek támogatásáról szólva kiemelte a "testvér-gyedet", vagyis, hogy ha gyorsan születnek a gyermekek egymás után, akkor is minden gyermek után megkapják a szülők a nekik járó családtámogatást. A kormány ezzel is támogatja a testvér vállalását - jegyezte meg. Szólt arról is, hogy bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amely jövő év januárjától lesz elérhető azoknak a szülőknek, akik tartósan beteg, illetve folyamatos gondozásra, ápolásra szoruló, önellátásra képtelen gyermekükről gondoskodnak. Mint mondta, amennyiben mindkét gyermek tartós ápolásra szorul, úgy nem egyszeres, hanem másfélszeres gyod-ra jogosultak a szülők.
   

A tartósan otthon ápolt gyermek mellé testvér vállalását azzal is segítik, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően január 1-jétől a tartósan beteg gyermek kistestvére után is minden családtámogatást párhuzamosan megkaphatnak a  a szülők - tette hozzá. Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés előtt van a központi közigazgatás átalakításáról szóló törvény, ebben több, a kétgyermekes közszolgálati dolgozókat érintő változtatás is szerepel.


Példaként említette, hogy általánossá teszik a rugalmas munkaidő-beosztást a közigazgatásban, a 10 év alatti gyermeket nevelőknél bevezetik a távmunka lehetőségét, és duplájára emelik a gyermekek után járó pótszabadság mértékét. Mint mondta, egy gyermeknél 2 helyett 4, 2 gyermeknél 4 helyett 8, három gyermeknél 7 helyett 14 nap pótszabadság illeti majd meg a gyermekes, központi közigazgatásban dolgozókat.
    

Szólt arról is, hogy nő a felmondási idő is a gyermeket nevelő közszolgák esetében: az "alap" 2 hónaphoz képest a felmondási idő az egy- és kétgyermekeseknél egy, a nagycsaládosok  esetében két hónappal emelkedik meg. Novák Katalin hangsúlyozta: a kormány a családtámogatások további bővítését tervezi és arra kért mindenkit, töltse ki a családok támogatásáról indult nemzeti konzultáció kérdőívét, és vegyenek részt a magyar családpolitika alakításában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com