Novák: hatodik alkalommal szervezik meg a családszervezetek adventi jótékonysági adománygyűjtését

Hatodik alkalommal szervezi meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a családszervezetek jótékonysági adventi vásárát, amelynek befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyűjtésben több mint 30 olyan családszervezet is részt vesz, amely fontosnak tartja, hogy karácsony közeledtével nemcsak a saját szervezetükhöz tartozó családokra, hanem minden magyar családra gondoljanak. A Ficsak hat éve indította el - és azóta minden évben megszervezte - a jótékonysági eseményt, amelyen saját készítésű ajándékokat adnak el, és a befolyó összegből egy jó célt támogatnak - emlékeztetett a miniszter, aki hatodik éve az esemény fővédnöke.
    

Hozzátette: idén a jótékonysági adventi vásárt online rendezik meg. Király Nóra, a Ficsak alapítója a videóban elmondta: 1,5 millió forintot szeretnének gyűjteni az anyaotthonnak, hogy jó körülmények között élhessenek azok a nők, akiknek kapcsolati erőszak miatt el kellett menekülniük otthonról. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Áder Júlia, a köztársasági elnök lánya közösen adventi koszorúkat készítenek, amelyeket a Ficsak Facebook-oldalán lehet megvenni - ismertette Király Nóra, hozzáfűzve: emellett a www.adjukossze.hu oldalon is fogadják az adományokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com