Novák Katalin: 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját

A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint. Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július 1-jével vezette be a kormány.

    
Az államtitkár azt hangoztatta, bízik abban, hogy a fiataloknak szóló két támogatási forma népszerűsége töretlen marad. A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok tudása minél versenyképesebb legyen, és hogy megállják a helyüket a munkaerőpiacon és az életben - mondta. Emlékeztetett arra, hogy a kormány januártól tette lehetővé a nyelvvizsga visszatérítés lehetőségét azoknak a 35 év alattiaknak, akik idegen nyelvből sikeres - írás- és szóbeli - nyelvvizsgát tesznek, legalább középfokon.
   

Arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is jár a támogatás, ha a fiatalnak már van nyelvvizsgája; mindenkinek egyszer térítik vissza a díjat. Közölte, a legtöbben, a támogatottak 78 százaléka angolból vizsgázott, és népszerű nyelv volt még a német. Felidézte azt is, hogy a kormány július 1-jével tette lehetővé a KRESZ-tanfolyam, illetve a vizsga díjának a visszatérítését, hogy a jogosítvány megszerzésével is erősítse fiatalok versenyképességét a munkaerőpiacon.
    

Hozzátette: a tantermi, akár online formában elvégzett tanfolyamra is kérhető díjvisszatérítés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

http://ujhazak.com