Novák Katalin: a cél, hogy minél többen élhessék meg a nagymamaság szépségeit

A kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, ezt segíti a Nők 40 program is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a nagymamák világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.Novák Katalin emlékeztetett, a Nők 40 program 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását, ezzel pedig "visszaadják a családoknak a nagymamákat". A lehetőséggel már 222 ezren éltek, és a jövőben is igénybe lehet majd venni - fűzte hozzá.

    
Az államtitkár arról beszélt, hogy a vakáció 11 hete komoly kihívást jelent a szülőknek, és ilyenkor nagy szerephez jutnak a nagymamák és a nagypapák. A nagyszülők és unokák együtt töltött ideje alatt pedig a gyakorlatban is megjelenik a generációk közötti együttműködés - tette hozzá Novák Katalin. Kiemelte, a kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, hiszen a többgenerációs családok óriási értéket képviselnek, a nagyszülőkkel eltöltött idő pedig életre szóló tapasztalat és ajándék.
    

Szólt arról is, hogy nemrég országos gyaloglóklub-hálózat indult Monspart Sarolta tájfutó világbajnok kezdeményezésére, a pénteki nappal pedig indul egy kihívás, amelyben arra biztatják a nyugdíjas közösségeket, hogy gyalogoljanak vagy kerékpározzanak le 40 kilométert, és töltsenek fel erről egy fotót a közösségi oldalakra augusztus 21-ig #40év40km hashtaggel ellátva.
    

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a Nők 40 programra, valamint arra, hogy a nagymamák is sportoljanak, és figyeljenek oda az egészségükre - tette hozzá. Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója bemutatta a szervezet Egészségfalók című pályázatát, amellyel arra szeretnék ösztönözni a családokat, hogy együtt főzzenek egészséges ételeket.
    

Az egeszsegfalok.hu oldalra augusztus 15-ig lehet feltölteni egészséges ételek receptjét fotókkal, a fődíj egy wellness hétvége - mondta el Király Nóra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com