Novák Katalin: a családtámogatásokat bővíteni fogják, nem szűkíteni

A családtámogatásokhoz nem nyúlunk - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette: ezeket a támogatásokat a jövőben is inkább bővíteni fogják, nem szűkíteni.Azt mondta: a családvédelmi akcióterv keretében tavaly július óta 800 milliárd forint támogatást folyósítottak, ezzel 170 ezer családnak segítve. A házasságkötések száma az elmúlt hónapokban négy évtizede nem látott csúcson volt, tavaly decemberben és idén januárban pedig több mint 1200-zal több gyermek született, mint egy évvel korábban. A támogatásokat ebben a helyzetben is sok ezer család vette igénybe, a cél pedig az, hogy a járvány ne tegyen pontot ennek a kedvező folyamatnak a végére - hangsúlyozta.

    
Az államtitkár öt pontban foglalta össze a koronavírus-járvány ideje alatt a családokat érintő intézkedéseket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek: a családtámogatások megvédése, továbbra is a munkát szorgalmazzák a segély helyett, segítenek átvészelni a veszélyhelyzetet, támogatják a fiatalokat és segítik az időseket. Elmondta, hogy a munkahelyek megőrzése kiemelt cél, ennek érdekében átvállalják a fizetés nélküli szabadságon lévők járulékait, szükség esetén biztosítják a gyermekek felügyeletét, átképzési programokat indítanak, a vállalkozóknak kedvezményes kölcsönöket nyújtanak, felnőttképzési diákhitelt hirdettek, és megemelték a SZÉP-kártyára elhelyezett összegek keretét.
    

Emellett 26 munkakörben járulékkedvezményeket vezettek be, amelyek 90 ezer családnak havonta átlagosan 50 ezer forintos megtakarítást jelenthetnek - tette hozzá. Novák Katalin a veszélyhelyzet átvészelését segítő intézkedések között kiemelte az év végéig szóló hiteltörlesztési moratóriumot, amely a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) felvett hitelekre és a babaváró támogatásra is vonatkozik, valamint szólt arról is, hogy a jelzáloghitel-elengedés továbbra is igényelhető.


Meghosszabbították továbbá a gyermekgondozási díjra (gyed), a gyermekgondozást segítő ellátásra (gyes) és a gyermeknevelési támogatásra (gyet) jogosultságot a veszélyhelyzet végéig, egyszerűbbé tették a gyermekek otthongondozási díja (gyod), a csok és a babaváró támogatás igénybevételét, valamint ingyenes parkolást biztosítanak országszerte - sorolta az államtitkár.
    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok sem esnek el a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásától, akiknek már megítélték a támogatást, de még nem kötötték meg a szerződést. Arra a veszélyhelyzet után 60 napig lesz lehetőségük az érintetteknek. A fiatalokat támogatja többi között a diákhitelek moratóriuma, amely azokra is vonatkozik, akik még csak most veszik fel a diákhitelt, az új, szabad felhasználású, kamatmentes diákhitel bevezetése és a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése a diploma megszerzéséhez - mondta.
    

Hozzáfűzte azonban, hogy a döntéssel nem szeretnék lebeszélni az embereket a nyelvtanulásról, hiszen a nyelvtudás fontos a hosszú távú boldoguláshoz. Az idősek egészségének védelméért hozott döntések között említette a receptek kiváltásának, az ügyintézésnek és a postai szolgáltatásoknak az egyszerűsítését, és beszélt a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetéséről is.
    

Novák Katalin a húsvét közeledtével arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szigorú kijárási korlátozásokat, mert azok "nem önmagunkért vannak, hanem mindannyiunkért." Az államtitkár úgy fogalmazott: "vigyázzunk a családunkra, vigyázzunk egymásra, és aki teheti, maradjon otthon."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com