Novák Katalin a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott, ahol az ott táborozó gyerekekkel találkozott

Novák Katalin köztársasági elnök a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott szerdán, az államfő több programon is részt vett a gyerekekkel.Novák Katalin a Balaton partján bekapcsolódott a keresztény, élménypedagógiai, együttműködést segítő és közösségépítő programba, a Hősök napja keretében kipróbálta a tűzoltók füstsátrát, amely egy lakástűzben keletkező füstöt szimulálja, valamint dinnyét szeletelt és osztott a táborozó gyerekeknek.
    

A köztársasági elnöktől sok gyerek kért aláírást pólóra, baseball-sapkára, valamint nagyon sokan közös fotót is készítettek az államfővel. Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke a közmédiának elmondta, már több mint tíz éve zajlanak az Erzsébet-táborok, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is több mint 180 ezer gyerek jut el ezekbe az év végéig.
    

Zánkán 3 ezren, Fonyódligeten mintegy 800, valamint az Erdélyben 150 gyerek táborozik, továbbá országszerte zajlanak az Erzsébet-táborok, amelyekben mintegy 130 ezer gyerek fordul majd meg nyáron. Az államfői látogatásról szólva örömét fejezte ki, hogy Novák Katalin, aki az Erzsébet-táborok fővédnöke is, Zánkára látogatott, ahol a héten az egyházi iskolák diákjai nyaralnak.
    

Novák Katalin korán reggel részt vett a gyerekekkel a reggeli áhítaton, majd velük reggelizett - mondta el. Hornyák Tibor közölte azt is, hogy a szétosztott hét mázsa dinnye Drávaiványi település polgármesterének felajánlása volt. Pálfalvi J. Viola református segédlelkész elmondta, már harmadik alkalommal felel a zánkai és a fonyódligeti táborban egy külön munkacsoport a keresztény programok megvalósításáért. A keresztény tematikájú programok között sorolta a belső harmóniák elnevezésű zenepedagógiai, a láthatatlan szeretet drámapedagógiai és a lelki térképek elnevezésű keresztény bibliai élménypedagógiai foglalkozást.
    

Közölte, a fakultatív programok között szerepel például a csodapatika, amely során a gyerekek beszélhetnek lelki bajaikról és segítséget is kaphatnak. A programok célja, hogy "legyen megálló, pihenő, hogy legyen lelki töltődésre lehetősége a gyerekeknek" - hangsúlyozta a Pálfalvi J. Viola.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com