Novák Katalin: ahol fejlesztenek, ott a jövő

Bölcsődét és Esély otthon adott át, valamint bölcsőde alapkövét helyezte el kedden két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a családokért felelős tárca nélküli miniszterként október 1-jén hivatalba lépő Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.Az eseményeken jelen volt Koncz Zsófia, az október 11-i időközi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP színeiben induló képviselőjelölt, valamint Bűdi Károly és Orosz Zsolt, Alsódobsza, illetve Hernádnémeti független polgármestere.

    
Alsódobszán egy minibölcsőde épült 35 millió forint pályázaton elnyert pénzből, ide hét gyerek jár majd. Hernádnémetiben az Esély otthon programban 190 millió forint felhasználásával kilenc fiatal házaspár kap bérlakást, míg szintén a Hernád-parti településen 236 millió forint hazai forrásból épül bölcsőde, ahová 48 gyermek jár majd.
    

Novák Katalin az eseményeken egyebek mellett azt mondta: a bölcsődék fő szerepe az, hogy biztonságban legyenek a gyerekek addig, amíg szüleik dolgoznak. Ahol van gyermek és van munka, ott jövő is van - hangoztatta a politikus. Hozzátette: annak a térségnek van jövője, amely bölcsődét is épít, a jövőbe történő befektetés a legfontosabb.
    

Mint mondta, a kormány három évvel ezelőtt döntött a minibölcsődék építéséről, ezek elsősorban kistelepüléseken, óvodák mellett létesülnek, így a bölcsődés és óvodás testvéreket lényegében egy helyre viszik a szülők. Három év alatt ötszörösére nőtt a minibölcsődék száma, ma már 250 ilyen intézmény van az országban, és az ottani munkahelyek száma is gyarapodott.
    

A fiataloknak szóló bérlakások átadásakor szólt arról: azt szeretnék, hogy Magyarországon minden fiatal család saját tulajdonú otthonban élhessen. Ehhez segítségre is szükség van, az otthonteremtési program arról szól, hogy ezt a segítséget megkaphassák. Ma egy fiatal pár kaphat tízmillió forint babaváró támogatást, ugyancsak tízmillió forint csokot új otthon építésére, vagy vásárlására, és felvehet 15 millió forint kedvező kamatozású kölcsönt.
    

Ilyenre korában nem volt példa - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: az Esély otthon átmeneti megoldást kínál két évre fiataloknak, ezekben a lakásokban lényegében bérleti díj megfizetése nélkül élhetnek, takarékoskodhatnak, a közösségért is dolgozhatnak önkéntesen. Ahol van munka, van gyermek, ott jövő is van - fogalmazott.
    

A bölcsőde alapkőletételén arról beszélt a családokért felelős tárca nélküli miniszterként október 1-jén hivatalba lépő politikus, hogy Hernádnémetiben ez lesz a harmadik bölcsőde. Ilyen intézménybe azok a szülők adják gyermeküket, akik dolgoznak, és akik napközben biztonságban akarják tudni kicsinyüket. Magyarországon remekül kiépült a bölcsődei rendszer, folyamatosan épülnek ezek az intézmények, az ott dolgozók a pedagógusi életpályához tartoznak, fizetésüket megemelték - mondta.
    

A politikus mindhárom eseményen méltatta Koncz Zsófia munkásságát, és reményét fejezte ki, hogy az október 11-i időközi választáson országgyűlési képviselői posztot nyer el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

http://ujhazak.com