Novák Katalin: az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások (2.rész)

Novák Katalin közölte, egyre több, korábban állami gondozásban lévő gyerek kerül örökbefogadással szerető családba, mert a folyamat gyorsabbá, az eljárás pedig egyszerűbbé vált az elmúlt években.

Jelezte: 2010 és 2016 között a lezárt örökbefogadások száma csaknem 20 százalékkal emelkedett, 754-ről 896-ra. Jelezte: az örökbefogadások 72 százaléka volt titkos, amikor nem ismeri egymást a szülő és az örökbeadó anya, míg a többi nyílt, illetve családon belüli. Az elmúlt évek fontosabb változásai között említette az örökbefogadói gyes bevezetését, valamint azt, hogy fejlesztették és tartalmilag bővítették az örökbefogadásra való felkészítés időszakát, a tanácsadókat pedig beemelték a pedagógus-életpályába, így ők komolyabb anyagi megbecsülést kapnak. Azt is mondta, nagyobb anyagi megbecsüléssel jár az, ha valaki örökbefogadott gyermeket nevel. Fontosnak mondta az elfogadói szemléletet is, amely szerint nem ítélhető el az az anya, aki örökbeadja a gyermekét.



Novák Katalin kérdésre válaszolva arra hívta fel a figyelmet, mindig a közelben próbálják örökbeadni a gyerekeket, hogy abban a környezetben nőjenek fel, ahol születtek, és csak ha az országban nem találnak szülőt, kizárólag akkor van lehetőség külföldre örökbefogadásra. Kérdésre arról is beszélt, hogy a hátrányosabb helyzetű régiókban több az örökbeadható gyermek és kevesebb az örökbefogadásra vállalkozó szülő.



Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt: 400 millió forintot fordítanak 2560 új nevelőszülő "kiképzésére", továbbá 500 millió forintot a már dolgozók továbbképzésére. Ismertetése szerint jelenleg az országban 5500 nevelőszőlő dolgozik és körülbelül 15 ezer gyermeket látnak el. Azt mondta, a gyermekvédelemnek nemcsak az a kizárólagos feladata, hogy a fiatalok biztonságáról, ellátásáról gondoskodjon, hanem hogy "életre szóló esélyt" teremtsen számukra, felkészítse őket az életre, fejlessze képességeiket, készségeiket, jártasságaikat. Ehhez nem a nagy intézményi ellátáson, elkülönített társadalmakon keresztül vezet az út, hanem "beágyazásukkal" a helyi közösségekbe. Ebben pedig a befogadó környezetet biztosító nevelőszülői szolgálat bővítésének, megerősítésének van szerepe - mondta. Közölte, 2016 végére sikerült elérni, hogy a 12 évesnél fiatalabb gyerekek csaknem 90 százaléka már nevelőszülőknél él. Arról is beszélt, hogy már a nevelőszülőknél élő gyerekek után is jár az ingyenes tankönyv és a díjmentes közétkeztetés. A nevelőszülői hálózatot megerősítő intézkedések között említette, hogy a szülők számára a kormány 2014-től foglalkoztatási jogviszonyt biztosított, majd eltörölte a munkavállalási korlátozást. Emlékeztetett arra is, hogy míg az átalakítási reform előtt 15 ezer forint volt, addig jövőre már mintegy 60 ezer forint lesz az egy gyermek utáni nevelői díj.

Czibere Károly kiemelte, idén 19,3 milliárd, míg jövőre 20,5 milliárd forintot fordítanak a költségvetésben a nevelőszülői hálózat finanszírozására. Tájékoztatása szerint uniós forrásból egy 1,2 milliárd forintos pályázatot hirdettek meg nemrég, ennek célja a gyerekeket körbevevő nevelőszőlői környezet fejlesztése. Egy másik, 1 milliárd forintos pályázattal pedig a fiatalok életre való felkészítését - például pénzkezelését, konfliktuskezelését - akarják segíteni - mondta.

A jövő évi változások között említette, hogy a gyermekvédelmi vezetői kinevezések előtt meg kell vizsgálni a szakmai előéletet. Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy mivel a nevelőszülői elhelyezés - szemben az örökbefogadással - csak egy átmeneti gondozási forma, a kihelyezésnél a gyermek kiemelt érdeke és joga az, hogy ne kerüljön távol a vér szerinti családjától, hogy a kapcsolattartás könnyen biztosítható legyen. A két államtitkár azt hangoztatta, hogy az örökbefogadásnál és a nevelőszülőkhöz adásnál is mindenekelőtt a gyermek érdekeit kell figyelembe venni.

MTI

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com