Novák Katalin: erős európai vezetőkre, közös stratégiai gondolkodásra és egymás iránti tiszteletre van szükség

A mielőbbi fegyvernyugvást nevezte célnak Ukrajnában Novák Katalin a Corriere della Sera olasz napilapban kedden megjelent interjúban. A köztársasági elnök Magyarország európai uniós tagságáról azt mondta, az ország a vállalt kötelezettségeket eddig is betartotta, ezután is betartja.Novák Katalin kedden és szerdán Rómában tárgyal Sergio Mattarella olasz államfő meghívására. A köztársasági elnök az ukrajnai háború kapcsán elmondta, Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjaként szövetségesei mellett áll és a mielőbbi fegyvernyugvás a célja, Ukrajnának pedig erején felül segít.
    

Számomra az a kérdés, hogyan tudjuk megállítani az orosz agressziót úgy, hogy közben elkerüljük a harmadik világháború kitörését - fogalmazott, és felhívta a figyelmet arra is, hogy Kárpátalján százötvenezer magyar él. Szerinte Európának határozottan ki kell mondania, "ne tovább! Putyin átlépte a Rubicont". Helyesnek tartja az egységes fellépést, de úgy értékelte, a választott eszközök kapcsán vannak, és kell, hogy legyenek különbségek az országok között.
   

Elmondta, Európa valódi feladata megtalálni az egységet úgy, hogy közben elfogadjuk: történelmünk, adottságaink, kultúránk, gondolkodásunk sokban különbözik. Miközben lényegileg azonos is. A közös fundamentumot a zsidó-keresztény gyökerekben, a keresztény kultúrában látja. Az Európai Unió történelmi távlatban még lehet sikertörténet, ha nem adjuk fel keresztény kultúránkat és továbbra is képesek vagyunk egyhangú, közös döntéseket hozni. Hogy közben vannak viták? Mi sem természetesebb ennél!

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem szeretnék olyan országban vagy olyan világban élni, ahol nincs helye a véleménykülönbségnek.
    

Kifejtette, a mostani háborús helyzetben erős európai vezetőkre, őszinte zártkörű megbeszélésekre, közös stratégiai gondolkodásra és egymás iránti tiszteletre van szükség. Elmondta, számára Oroszország létezik, amelynek hosszú ideje Vlagyimir Putyin a vezetője. Voltak, vannak és lesznek kapcsolatok a két ország között, ahogy Európa és Oroszország vagy Ukrajna és Oroszország között is. Az orosz-magyar kapcsolatokba senkinek sem szabad romantikát beleképzelnie - mondta.
    

Hozzátette: Magyarország kőolajfogyasztásának 55, gázfogyasztásának 80 százalékát Oroszország biztosítja, az ország dolgozik azon, hogy ez a kiszolgáltatottság mielőbb lényegesen csökkenjen. Hangsúlyozta, az orosz belpolitikába nem kívánnak beleszólni, de amikor egy másik szuverén országot fegyveresen megtámadnak, akkor már nem hallgathatnak.
    

"Nekünk, magyaroknak, személyesen nekem is túl élénk még a szovjet birodalmi mentalitás és hatalomgyakorlás emléke. Nem kértünk belőle 1956-ban, nem kértünk belőle 1989-ben, és nem kérnénk belőle ma sem" - jelentette ki. Az olasz kormányról szólva kiemelte Giorgia Meloni miniszterelnökkel való baráti kapcsolatát, és azt, hogy a magyarok és az olaszok érdekei és szándékai egy irányba mutatnak az illegális migráció elleni határozott fellépés, a nyugat-balkáni bővítés, a keresztények védelme és a családi értékek melletti kiállás terén is.
    

A migrációról közölte, el kell fogadni, hogy erről a kérdésről nem egyformán gondolkodnak az európai emberek. Van, ahol több gazdasági bevándorlót szeretnének látni, van, ahol kevesebbet, ebben a vonatkozásban kényszert alkalmazni nem lehet. Az EU és Magyarország közötti, a jogállamisággal kapcsolatban kialakult vitáról az államfő azt mondta, Magyarország tizenkilenc éve uniós tagállam, megtanulta a működési logikát, a szabályokat. Ugyanazt a "teljes jogú tagságot" követeljük a magyaroknak, mint ami bármely alapító vagy később csatlakozó ország polgárainak jár. Egy helyet a brüsszeli asztalnál. És szuverenitást Budapesten, Magyarországon.
    

Elmondta, Magyarország a vállalt kötelezettségeket eddig is betartotta, ezután is betartja; az ország véleményét elmondja, a közös döntéseknek részese. Novák Katalin jelezte, a kormány és a brüsszeli intézmények közötti vitákat figyelemmel kíséri, a megállapodásoknak megfelelő jogszabály-módosításokat aláírásával támogatja.
    

Kérdezték arról, egyetért-e Orbán Viktor miniszterelnök illiberális demokráciával kapcsolatos gondolataival. Novák Katalin azt mondta, "számomra a hangsúly a demokrácián, a nép akaratán alapuló berendezkedésen és működésen van. Értékrendem szerint keresztény, konzervatív nő vagyok, aki elfogadja, sőt, igényli a sajátjától eltérő véleményeket, gondolatokat".
   

Kitért arra, hogy démonokat kerget, aki revizionizmust lát abban, hogy Magyarországnak fontos a környező országokban élő magyarok szülőföldön történő boldogulása. Nem tudja elfogadni, hogy éppen a háborútól szenvedő Ukrajnában fordítanak most külön energiát arra, hogy az ott élő nemzeti kisebbségek helyzetét ellehetetlenítsék, pedig az anyanyelvhasználat, a kisebbségi jogok elvitathatatlanok.
    

Novák Katalin, aki korábban családügyi miniszter volt, elmondta, azt tartotta célnak, hogy egy nőnek ne kelljen lemondani a családalapításról azért, mert karrierre vágyik, és ne kelljen lemondani a karrierről, mert gyerekeket szeretne. Arra a kérdésre, hogy Magyarország diszkriminálja a nőket és az LMBTQ-személyeket, Novák Katalin azt mondta, Magyarországon mindenki szabadon élhet, nemtől, vallási, nemzetiségi hovatartozástól, politikai meggyőződésétől, szexuális orientációtól függetlenül. A törvények védelmet biztosítanak a szexuális kisebbségeknek is. A hagyományos családi értékeket kiemelt védelemben részesíti az alaptörvény - rögzítette.
    

A köztársasági elnök elmondta azt is, ha nem is virul, de él a visegrádi csoport. A magyar érdek az erős visegrádi közösség, ezért mi azt képviseljük, hogy tegyük zárójelbe azt, amiben nem értünk egyet, ahol eltérő a megközelítésünk, és mutassuk meg: a közép-európai emberekben ott az erő, a lehetőség!


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com