Novák Katalin honvéd kadétokkal találkozott Nyíregyházán

Novák Katalin köztársasági elnök a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium kadétjaival találkozott szerdán Nyíregyházán.Az államfő személyes beszélgetést folytatott fiú és lány kadétokkal a Nyíregyházi Egyetem campusán lévő kollégiumban, majd Kun-Szabó István vezérőrnagy, Kovács István alezredes, a kollégium igazgatója és Horváth András alezredes, kollégiumvezető társaságában megtekintette a diákok katonai testnevelés óráját az intézmény sportpályáján.
    

Az eseményen jelen volt Szabó Tünde, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere is. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nyíregyházi telephelyként működő, vitéz Mikecz Kálmán huszár dandártábornokról elnevezett intézmény 2021 szeptemberében fogadta az első kadétokat.


Az egyetem területén kialakított, 3 ezer négyzetméter alapterületű kollégium háromszáz férőhellyel rendelkezik; ide azok a nyíregyházi középiskolákba felvett diákok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és vállalják, hogy honvédelmi alapismeretek elnevezésű tantárgyat tanulnak. A felvett diákok tanítási időben a normál középiskolai oktatásban vesznek részt, délutántól pedig ebben a speciális ismereteket adó kollégiumban tanulnak és laknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com