Novák Katalin: meg kell erősíteni a családokat

A kormány a gyermekek szempontjait tartja szem előtt, a cél, hogy legyen jó Magyarországon gyermeknek lenni; ennek érdekében pedig a családokat kell erősíteni - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap telefonon az MTI-nek.

Az államtitkár a gyermekek világnapja alkalmából elmondta: érdemi figyelem csak akkor irányulhat a gyermekekre, ha a családok nem a napi megélhetési gondokkal foglalkoznak.

novák katalin

A kormány ezért több intézkedéssel, például a gyermekek után járó családi adókedvezménnyel, a gyed extrával, a rezsicsökkentéssel támogatja a szülőket - tette hozzá.

Ha egy gyermeknek nem adatott meg, hogy családba szülessen, akkor is igyekeznek ahhoz hasonló körülményeket teremteni. Erről szól a nevelőszülői hálózat megerősítése, kiterjesztése - mondta.

Novák Katalin szerint fontos az is, hogy azokra a gyerekekre is gondolni, akik nehéz anyagi helyzetben vannak, ezt segíti a szociális üdültetési rendszer, amelynek részeként több százezer gyermek pihenhet a Balaton partján.
A gyermekek jólétét célzó intézkedés továbbá az egészségesebb közétkeztetés, a mindennapos testnevelés és a hároméves kortól kötelező óvoda is - emelte ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com