Novák Katalin: otthonfelújítási támogatás segíti a családokat januártól

Januártól hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás, februártól pedig kedvezményes otthonfelújítási kölcsön is segíti a családok otthonteremtési terveit - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel.Novák Katalin a közleményben emlékeztetett: a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás azoknak a legalább egy gyermeket - 12 hetes magzati kortól 25 éves korig - nevelő vagy váró családoknak szól, amelyek meglévő otthonukat szeretnék korszerűsíteni. A támogatásból a kiadások teljes összegének maximum fele finanszírozható, anyagköltségre és munkadíjra fele-fele arányban.

   
A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást - tette hozzá. Azok, akik a felújításhoz nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt vehetnek igénybe: legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel maximum 10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal.
    

A feltételeknek megfelelő igénylőknek a kölcsön felvételét és a munkálatok befejezését követően kell elszámolniuk a számlákkal, hogy kölcsönösszegük az állami támogatásként járó maximum 3 millió forinttal csökkenjen. Erre egy teljes év áll majd a rendelkezésükre. Emellett sok intézkedés az új otthont vásárló vagy építtető családokat is támogatja, ilyen az áfacsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt vagy építtetett új otthonhoz kapcsolódó áfa-visszatérítés, a csokkal vásárolt használt vagy új ingatlanok illetékmentessége és a tetőtér beépítésének támogatása is.
    

Az otthonfelújítási támogatás lehetősége tovább bővíti a családok mozgásterét. A kormány a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com