Novák Katalin: Zelenszkij kész megadni a magyar kisebbségnek azt, amit az ukránok kapnak Magyarországon

Novák Katalin köztársasági elnök szerint fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről vagy az oktatásról. Az államfő az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban elmondta: kijevi látogatása során érdemi lépéseket szorgalmazott az ukrán elnöknél a kárpátaljai magyarság jogait illetően.Novák Katalin kijevi útjáról elmondta: mivel háborús országba látogatott, nem érte meglepetésként a légi riadó, de "szokatlan érzés volt lemenni egy bunkerbe." A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egy applikáción keresztül követték a légi riadó alakulását - tette hozzá.
    

Kitért arra, hogy az óvóhelyen töltött idő alatt a moldovai miniszterelnökkel országa európai uniós csatlakozásáról beszélgettek. "Felhívtam a figyelmét, hogy bár számunkra fontos Moldova és Ukrajna uniós tagjelölti státusza, ez nem hátráltathatja a már régóta várakozó nyugat-balkáni országok csatlakozását" - közölte, és kiemelte, hogy a később csatlakozottaknak "minden esetben többet kell letenni az asztalra, mint az alapító tagoknak".
    

Közölte azt is, hogy a finn miniszterelnök megköszönte NATO-csatlakozásuk magyar támogatását. Novák Katalin beszámolt arról, hogy most először tárgyalt "hosszabban és négyszemközt" Volodimir Zenelszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte az eddigi magyar segítséget és a kárpátaljaiak helytállását. A beszélgetésen Novák Katalin hangsúlyozta: a két ország kölcsönös érdeke, hogy a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar kisebbség tagjai teljeskörűen tudják gyakorolni kisebbségi jogaikat.

"Nem rejtettem véka alá, hogy ebben a tekintetben most már érdemi előrelépésre van szükség" - jelentette ki.
    

Hozzátette: megállapodtak az ukrán elnökkel abban, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében. "Nem szóvirágokra van szükség. A Magyarországon élő ukrán kisebbség tagjai nagyon kiterjedt jogokat élveznek, és ez így van jól" - rögzítette, megjegyezve: az ukrán elnök azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában.
   

Novák Katalin kiemelte: a Zelenszkijjel folytatott tárgyalása kendőzetlenül őszinte volt és nyíltan beszéltek a problémákról. Felhívta a figyelmet, hogy "Európa és Magyarország közelebb van a háborúhoz, mint sokan gondolnák". "Most bekopogtatott a véres valóság" - jelentette ki, majd elmondta: a háború nemcsak az ukránok életét dúlta fel, hanem - ahogy Ferenc pápa fogalmazott - "behozta a konfliktust az otthonainkba is". Hangsúlyozta: a magyar emberek érdeke, hogy országunkat ne érje utol ez a könyörtelen pusztítás.
    

Novák Katalin azt mondta, tárgyalóasztalhoz kell ülni, mert nem lát olyan katonai megoldást, amely a hosszú távon fenntartható békéhez vezetne. Hozzátette: elindult egy "békeformula" Zelenszkij elnök kezdeményezésére, ebben több mint negyven ország vesz részt, az EU-tagországok mellett az Egyesült Államok, Kína, India, Brazília, Dél-Afrika, Ausztrália, Törökország, Japán és Katar.
    

"Mivel fontosnak tartom, hogy Magyarország minden olyan folyamatban ott legyen, ami közelebb vihet a békéhez, jeleztem az ukrán elnöknek a tárgyalásokba való bekapcsolódásunk szándékát, amit örömmel fogadott" - ismertette. Novák Katalin a Ferenc pápánál tett vatikáni látogatásáról is beszámolt, kiemelve: a legfontosabb kérdés az volt, hogyan tudják a békevágyat felébreszteni azokban is, akik távolabb élnek a konfliktustól.
    

"A szentatya a nők, a női vezetők szerepét kiemelten fontosnak tartja" - mondta az államfő, hozzátéve: Ferenc pápa személyesen is számít rá a béke előmozdításában. "A szentatya a béke embere, aki Magyarországra úgy tekint, mint ahonnan a béke el tud indulni. Ebben erősítette őt meg a magyarországi látogatása is" - húzta alá.
    

A köztársasági elnök kitért arra, hogy az ötvenperces audiencián a háború kihívásai mellett a hagyományos családi értékek szerepéről is beszéltek Ferenc pápával, aki azt kérte tőle, minden lehetséges fórumon és minden rendelkezésre álló eszközzel álljon ki továbbra is a hagyományos családi értékek mellett. Novák Katalin felidézte, 2010 óta családbarát fordulat zajlik Magyarországon. Hangsúlyozta, bár itthon sok előrelépés történt, hiszen családbaráttá vált az adórendszer, könnyebb munka mellett gyermeket nevelni, nagyobb a döntési szabadság, mint korábban, úgy érzi, nem merítették még ki az összes rendelkezésre álló lehetőséget a gyermekvállalás ösztönzésére.
    

"Kíváncsian várom, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés, amellyel segíteni lehet a gyermeket vállaló családoknak" - fűzte hozzá. A gyermekvédelmi törvény esetleges módosításával kapcsolatban az államfő elmondta: "a gyermekek védelme közös feladatunk", és partner leszek minden olyan törvénymódosításban, amely a szülők szabadságát erősíti a gyermekeik nevelésében.
    

Az államfő kitért arra is, hogy vatikáni látogatása után - nem hivatalosan - találkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is Rómában. "A lényegi kérdésekben egyetértünk: az illegális migrációt veszélyforrásnak tartjuk, és kiállunk a hagyományos családi értékek mellett. Azt is tudjuk: a keresztény kultúra védelme nélkül hosszú távon nincs jövőnk" - fogalmazott, hozzátéve: Melonival az uniós forrásokhoz való hozzájutásról is beszéltek.
    

Novák Katalin úgy vélekedett: Magyarország számára is lehetőség, hogy Olaszországnak olyan miniszterelnöke van, "aki barátként, szövetségesként tekint ránk". A 2024-es európai parlamenti, illetve helyhatósági választásokról az államfő elmondta, tisztességes versenyre számít, és arra kéri a politikai pártokat, igyekezzenek bemutatni, mit kínálnak a választóknak, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com