Novák: kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítani

Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Novák Katalin azt mondta, hogy a Magyar Közlönyben hétfő éjjel  megjelent rendelet szerint az önkormányzat eldöntheti, milyen kapacitásokat használ fel, de az ügyeletért magánbölcsődék esetén sem kérhetnek pénzt, egy csoportban pedig legfeljebb öt gyermek lehet.

    
Lehetővé tették, hogy a bölcsődei dolgozókat a polgármester átirányíthassa másik szolgáltatóhoz. A dolgozók az eddigi fizetésüket kapják az új feladatkör után is - ismertette. Elmondta, hogy a bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatók állami támogatásának megállapításakor a veszélyhelyzet idején a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul. Így a családi- vagy a magánbölcsődék is képesek biztosítani a működésüket.
    

Továbbá a  munkaadók is szervezhetnek munkahelyi gyermekfelügyeletet dolgozóik 14 éven aluli gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap - mondta az államtitkár. Novák Katalin beszélt arról is, hogy a segítséget nyújtókat és a segítségre szorulókat összekötő www.onkentes.gov.hu honlapon eddig körülbelül kétszáz szervezet és több száz önkéntes regisztrált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com