Novák: mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.Novák Katalin azt mondta, az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.

    
A bölcsődei és óvodai dolgozók munkahelyének megtartásáért az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején. A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul - tudatta. Hozzátette: szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz.
    

Az államtitkár közölte, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap - mondta Novák Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com