Novák: több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok az otthonteremtési programmal

Akár több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok a januárban indítottotthonteremtési programnak köszönhetően - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Facebook-oldalán.Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy a gazdasági újraindítási akcióterv részeként januárban indított otthonteremtési program a gyermekvállalás előtt állóknak, a gyermeket nevelőknek, házaspároknak, együtt élőknek, egyszülős családoknak és azoknak is szól, akik nem szeretnének költözni.

   
Emlékeztetett, hogy januártól 27 százalékról 5 százalékra csökkent az új építésű, maximum 150 négyzetméteres lakások és a legfeljebb 300 négyzetméteres házak áfája. Akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új ingatlant, az 5 százalék áfát is visszaigényelhetik, és illetéket sem kell fizetniük. Akik építkeznek, ötmillió forintig élhetnek az áfa-visszaigényléssel - tette hozzá.
    

Elmondta, hogy akik felújítják otthonukat, támogatást vehetnek igénybe: a felújítási költségek felét - legfeljebb 3 millió forintot - támogatásként utólag megkaphatják. Ehhez februártól állami kamattámogatású, maximum 6 millió forintos otthonfelújítási kölcsönt vehetnek fel azok, akik nem tudják előzetesen megfinanszírozni a felújítási költségeket - fűzte hozzá. Novák Katalin kitért arra is, hogy januártól tetőtér-beépítésére is igénybe vehető a csok teljes összege.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com