Növényvédelmi felügyelőket megvesztegető kamionosok ellen emeltek vádat

Vádat emeltek 12 külföldi kamionsofőr ellen, akik a röszkei autópálya-határátkelőhelyen dolgozó növényvédelmi felügyelőket vesztegettek meg 2015 nyarán - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.Saághy Flóra közölte, a sofőröket hivatali vesztegetés bűntettével vádolják. A vádirat szerint a sofőrök teherautóikon növényegészségügyi-ellenőrzés köteles árut szállítottak külföldről, Magyarországon keresztül különböző célországokba. A szállítmányok ellenőrzését a Csongrád Megyei Kormányhivatal növényvédelmi felügyelőinek kellett elvégeznie a röszkei átkelőnél. A vádlottak az ügyintézés meggyorsítása, illetve zökkenőmentessé tétele érdekében készpénzt adtak át az ott dolgozó kormánytisztviselőknek.

    
A pénzt elfogadó hivatalos személyekkel szemben már korábban vádat emeltek, ügyüket a Szegedi Törvényszék tárgyalja. Az ügyészség az őket megvesztegető szerb, lengyel, valamint török kamionsofőrök ellen emelt vádat, akiket nemzetközi jogsegélyeljárás keretében hallgattak ki. Kérték, hogy a sofőrökről büntetővégzéssel döntsön a bíróság - tudatta a helyettes szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com