NVI: nagyon kevés delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba

Péntek délután lejár a határidő, de még mindig nagyon kevés, alig 5,5 ezer delegáltat jelentettek be a jelöltek és a jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba az országgyűlési választásra - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Pálffy Ilona közölte: a szavazatszámláló bizottságokba a választókerületben induló, valamint országos listát állító jelölőszervezetek küldhetnek két-két delegáltat, míg az országgyűlési egyéni választókerületekben a választókerületben induló jelöltek egy-egy tagot bízhatnak meg.

    
Hozzátette: eddig a 10 286 szavazókörbe 5500, a 106 egyéni választókerületi választási bizottságba mintegy 250 delegáltat jelentettek be. Kiemelte, március 29-ig lehet külképviseleti megfigyelőket bejelenteni, és ugyaneddig delegálhatnak a jelölőszervezetek 5-5 embert az NVI-hez, a levélszavazatok feldolgozásának ellenőrzésére.
    

Az NVI elnöke elmondta, a külképviseleti névjegyzékbe mintegy 40 ezren regisztráltak már, ez 11 ezerrel meghaladja a négy évvel ezelőtti számot. A legtöbben továbbra is Londonban szavaznának, 6400-an, Münchenben 3200-an, Stuttgartban 2300-an, Hágában 1700-an. A külképviseleti névjegyzékbe március 31-én 16 óráig lehet jelentkezni.
   

Az átjelentkezők száma is nő, már 66 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen szavaznának. Az átjelentkezésekre április 6-án 16 óráig van lehetőség. Négy évvel ezelőtt 128 ezren jelentkeztek át. A levélben szavazók regisztrációja március 24-én zárul, eddig 372 ezren regisztráltak, a szavazási levélcsomagokat hétfőn adta postára az NVI.
    

A nemzetiségiek pénteken 16 óráig kérhetik, hogy nemzetiségük listájára szavazzanak. Pálffy Ilona elmondta: eddig összesen mintegy 60 ezren regisztráltak, a legtöbben (32 ezren) németek. Hozzátette, ők a "várományosai" a kedvezményes mandátumnak, amelyet a "normál" országos listás mandátumhoz szükséges szavazatszám negyedéért szerezhetnek meg. Ehhez négy évvel ezelőtt 22 ezer voksra lett volna szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com