NVI: várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek külképviseleti szavazásra

Csaknem 12 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombaton az MTI-nek.Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt 97 külképviseleten szavazhatott mintegy 28 ezer választópolgár.

    
Pálffy Ilona elmondta: szombat reggelig 11 921-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben 46 nappal a választást megelőzően mintegy feleannyian, mindössze 6,5 ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben. A számok alapján arra számítanak - tette hozzá -, hogy minden korábbinál több választópolgár jelentkezik külképviseleti szavazásra.
    

Hozzátette: most 117 külképviseleten lehet szavazni, eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en. Pálffy Ilona felhívta a figyelmet arra, hogy a külképviseleti névjegyzékbe vételhez szükséges kérelmet március 31-éig lehet benyújtani személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában, vagy a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon.


Ha a választópolgár igényli, a kitöltésben segítséget nyújtanak a helyi választási információs szolgálatok (http://www.valasztas.hu/elerhetosegek), illetve a központi választási információs szolgálat, amely a visz@nvi.hu e-mail-címen fogad elektronikus leveleket és a 06-1-795-3310-as telefonszámon érhető el munkaidőben.
    

A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy - nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében - nemzetiségi listás szavazólapon szavazhat. A külképviseleteken szavazók is a magyarországi szavazás napján adhatják le szavazatukat a külképviseleteken, de az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és pontos helyszíneiről a www.valasztas.hu oldalon lehet tájékozódni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com