Nyílt napot tart a Budapesti Békéltető Testület

Nyílt napot tart a Budapesti Békéltető Testület (BBT) november 2-án, amelyre azokat a fogyasztókat és a vállalkozókat várják, akik szeretnék megismerni az intézmény munkáját - közölte a BBT szerdán az MTI-vel.

A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint sem a fogyasztók, sem a vállalkozások nem ismerik eléggé a fogyasztókat megillető jogokat, kötelezettségeket, így a békéltetés intézményét sem, talán kicsit félnek is tőle emiatt - tették hozzá.

Budapesti-Békéltető-Testület

A nyílt napon a BBT munkatársai bemutatják a testületet, a döntések meghozatalának módját. A résztvevők megnézhetik a tárgyalókat, be is ülhetnek tárgyalásokra, tanácsot kérhetnek, segítséget kaphatnak a kérelem kitöltésével és a csatolandó iratokkal kapcsolatosan, valamint kötetlen beszélgetést folytathatnak a testület tagjaival.

A fogyasztókhoz hasonlóan a vállalkozások képviselőit is tájékoztatják majd a válaszirattal szemben támasztott követelményekkel, valamint arról is, hogy számukra kötelező-e a részvétel a meghallgatáson - olvasható a közleményben.

Kiemelték: terveik szerint a jövőben rendszeresen szerveznek majd nyílt napokat, illetve a diákok számára is lehetővé teszik, hogy akár próbatárgyalások keretében ismerhessék meg a békéltetés intézményét, ezáltal tudatosabb fogyasztóként járhassanak el a mindennapi vásárlások során is.

A nyílt napot jövő hétfőn 9 órától 19 óráig a testület székhelyén, a 1016 Budapest, Krisztina körút 99. szám alatt a 3. emeleten tartják.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Veszélyes játék az M7-esen

Veszélyes játék az M7-esen

Két fiatal köveket dobált az M7-es autópálya egyik felüljárójáról Letenye közelében, egyikük egy teherautó szélvédőjét is eltalálta.

Idős anyját rabolta ki

Idős anyját rabolta ki

Egy rákóczibányai férfi édesanyja párnája alól vette ki a pénzt, és amikor az asszony visszakérte, megütötte, majd elmenekült.

Kisebb földrengés volt Örkény térségében

Kisebb földrengés volt Örkény térségében

Szerda hajnalban 2,1 magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon, Örkény térségében - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.

Kihasználta a helyzetüket

Kihasználta a helyzetüket

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói egy 59 éves zalaszentiváni nőt hallgattak ki emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt.

Levideózta a mosdóban

Levideózta a mosdóban

A balatonalmádi rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették a 38 éves budapesti férfit.

http://ujhazak.com