Nyitrai: a polgárőrök is segítik a határvédelmet

Az egyre növekvő migrációs nyomás miatt a polgárőrökre a határvédelemben is jelentős szerep hárul a rendőrség és a honvédség mellett Magyarország déli határain - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön az MTI-vel, miután Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos az Országos Polgárőr Szövetség elnökével tárgyalt.A közlemény szerint Nyitrai Zsolt a megbeszélésen a kormány nevében megköszönte Túrós Andrásnak a 65 ezer polgárőr munkáját. Kiemelte, a polgárőrök a rendvédelmi szervek mellett szabadidejükben védik a polgárok nyugalmát, közreműködnek a kiegyensúlyozott közrend, közbiztonság megőrzésében.
    

Az Országos Polgárőr Szövetség és a polgárőrök stratégiai partnerei a kormánynak, működésükhöz a kormány éves szinten több mint 1,2 milliárd forint költségvetési támogatást és eszközöket biztosít a Belügyminisztérium útján - írták.     Emlékeztettek arra, hogy a kormány határvadász ezred felállításáról döntött, amelynek célja az államhatár védelme, az illegális migráció megakadályozása, feltartóztatása.
    

A szerződéses határvadász alakulatok toborzása során a kormány számít a polgárőrök jelentkezésére is, ezért egyes határ közeli megyék toborzó kampányában együttműködik a Belügyminisztérium, a rendőrség, az Országos Polgárőr Szövetség és a kormány, ezzel is segítve 4000 szerződéses határvadász szolgálatba állását, hogy megvédjék az országot az illegális migráció hatásaitól - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com