Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2024-ben is számíthatnak a kormányra

A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra - jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója kedden a Facebook-oldalán megjelent videóban.Nyitrai Zsolt közölte, hogy a 2024-es év "jó hírrel kezdődik az időseknek", hat százalékkal emelkedik a nyugdíj összege, így az átlagos öregségi nyugdíj várhatóan több mint 230 ezer forint lesz. Hangsúlyozta, a kormány visszaépítette "a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is", amelyet februárban a hat százalékkal emelt összegben kapnak meg a nyugdíjasok.
    

Emlékeztetett: a kormány 2010-ben ígéretet tett arra, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. Mint mondta, eddig öt alkalommal került sor nyugdíjprémium kifizetésére, és bevezették a Nők40 programot. Fontos feladat az idősek biztonságáról való gondoskodás, ezért vezette be a kormány az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programot - emelte ki a miniszterelnök főtanácsadója.
    

A videóban Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsa tagja kiemelte: a kormány valóban megtartja a 2010-ben tett ígéreteit, és kiáll a nyugdíjasok érdekeiért; fontosnak tartja a nyugdíjas korosztály tiszteletét és megbecsülését. "Nyugdíjasként érezzük, hogy odafigyelnek ránk és a lehetőségekhez mérten segítenek" - fűzte hozzá. A mostani nehéz gazdasági helyzet az idősekre is terheket ró, ezért a nyugdíjemelés és az emelt összegű 13. havi nyugdíj valóban segítséget jelent - mondta Ábrahám Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com