Nyolc Bács-Kiskun megyei településen nincs áram

Nyolc Bács-Kiskun megyei településen szünetel az áramszolgáltatás, az EDF DÉMÁSZ szakemberei a katasztrófavédelemmel együttműködve és partnercégek bevonásával dolgozik a hibák elhárításán - közölte az áramszolgáltató csütörtökön, kora délután az MTI-vel.

A cég tájékoztatása szerint Jászszentlászlón, Orgoványon, Jakabszálláson, Bugacpusztaházán, Bugacon, Császártöltésen, Homokmégyen és Bócsán teljes egészében szünetel az áramszolgáltatás, míg a térség több településén kisebb számban ugyancsak előfordulnak áramszünetek.

letöltés

Az EDF DÉMÁSZ szakemberei az üzemzavar elhárítását hajnal 3 óra óta megerősített létszámmal, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve végzik.

Jelenleg 120 szerelőcsapat 100 gépjárművel dolgozik a hálózatokon és partnercégek szerelőit is bevonták a hibaelhárításba - olvasható a közleményben, amely szerint éjfél óta 1700-at meghaladó hívás érkezett a cég telefonos ügyfélszolgálatára, mely közel nyolcszorosa az átlagos napi hívásszámnak.

A szolgáltató korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egész szolgáltatási területén gondokat okoz az éjszaka kezdődött, erősödő havazás és jegesedés. A legtöbb üzemzavart Bács-Kiskun megyében kell elhárítani, ahol több helyen fakidőlés okozott vezetékszakadást, illetve oszloptörést.

A közleményben felhívják a figyelmet: a leszakadt vezetékek megközelítése életveszélyes, egyúttal abban kérik a lakosság segítségét, hogy aki ilyet tapasztal, haladéktalanul jelentse be azt a szolgáltató ügyfélszolgálatán, a 06-40-822282-as telefonszámon.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com