Nyolc év börtönre ítélték a partnereit elkábító és kifosztó nőt

Nyolc év börtönre ítélt egy partnereit életveszélyes koktéllal elkábító és kifosztó nőt a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével - tudatta a törvényszék honlapján közleményben.Az eljárás adatai szerint a nő 2018 őszén internetes társkereső oldalakon álnéven regisztrálva kapcsolatba lépett az ügy három sértettjével azért, hogy értékeiket megszerezze. Egy sértettel a Margitszigeten, két másikkal pedig a lakásukon találkozott, ahol olyan italokat kínált nekik, amelyekbe többnyire bódító hatású, vényköteles gyógyszereket kevert. Amikor a sértettek az italtól öntudatlan állapotba kerültek, a nő elvette értékeiket, így a három férfinek összesen több mint egymillió forint kárt okozott. A sértetteket kórházban kellett ápolni, mindhárman közvetlen életveszélyes állapotba kerültek.

    
A nőt a nyomozók egy budapesti szórakozóhelyen fogták el, SIM-kártyák, e-mail-címek, jelszavak, vényköteles tabletták voltak nála. Az elsőfokú bíróság életveszélyt okozó testi sértés, rablás és okirattal való visszaélés miatt mondta ki a vádlott bűnösségét és 8 év börtönre, illetve 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
   

A döntés ellen az ügyész fellebbezett, így az nem jogerős. A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com