Nyolc szociális bérlakást és egy új közösségi teret adtak át Sárosdon

Nyolc szociális bérlakást és egy új közösségi teret adtak át a Fejér megyei Sárosdon szerdán.A kormány 2017-ben hirdette meg a komplex lakhatási programot azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű emberek lakhatási körülményeit javítsa - emelte ki Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója. Hozzátette: ennek keretében az ország 83 településén zajlik komplex telep program, mellyel körülbelül 45 ezer embert érnek el.


   
Elmondta: körülbelül 410 szociális bérlakás épül Magyarországon azzal a céllal, hogy átmeneti lakhatást biztosítson a mélyszegénységben élők számára. Sztojka Attila hangsúlyozta az átmenetiséget, mert képzésekkel és más szolgáltatásokkal azt szeretnék elérni, hogy a lakók maguk váljanak képessé lakhatási körülményeik javítására.
    

Dunkl Gergely, Sárosd független polgármestere hangsúlyozta: a most átadott szociális bérlakásokkal nyolc család, összesen 32 korábban szegregátumban élő ember életkörülményein tudnak javítani. Az új ingatlanokkal 27-re nőtt a településen az önkormányzati bérlakások száma, melyből 14 szociális bérlakás - mondta.
    

A beruházásról közölte: a közel kétszázmillió forintos fejlesztés során a település három különböző részén épültek átlagosan 55 négyzetméteres szociális bérlakások két szobával, egy nappali-konyhával, fürdőszobával és különálló mosdóval. A projekt részeként egy közösségi tér is épült, ahol a szociális munkások életviteli-pszichológiai tanácsadást vagy akár gyermekfelügyeletet is biztosítanak a családoknak, valamint a rászorulók mosó- és szárítógépet is használhatnak.
    

Az infrastrukturális beruházások mellett további kétszázmillió forintot pedig felzárkóztatást segítő humánerőforrás-fejlesztésre fordíthat a település - tette hozzá Dunkl Gergely. Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadóünnepségen úgy fogalmazott: ezek a programok segítik a társadalmi felzárkóztatást, javítanak azok helyzetén, akik magukon is szeretnének segíteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com