Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki - közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.Fekete Géza alezredes elmondta, hogy már hónapokkal ezelőtt elrendelték a nyomozást a vármegye területén hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között elkövetett betörések miatt, a nyomozás során megállapították, hogy az elkövetők "tevékenysége" nyolc vármegyére terjedt ki.
    

A január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton elfogott - 54 és 56 év közötti - férfiak mindegyike volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények matt, többszörös visszaesőnek minősülnek. Ketten budapesti lakosok, egy társuk pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei illetőségű - fűzte hozzá az alezredes. Tóth László rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető a nyomozás részleteit ismertetve úgy fogalmazott: a gyanúsítottak "igazi mackósok", akik páncélszekrények, lemezkazetták nyitására képezték magukat. A bűncselekmény-sorozatot 2023 tavaszától követték el.
    

Közvetlenül elfogásuk előtt a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el. Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök - ismertette.
    

Hozzátette: a három, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve annak kísérletével gyanúsítják, ezért a nyomozást felügyelő ügyészségen javaslatot tettek letartóztatásuk kezdeményezésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com