Nyolcadik alkalommal rendezik meg a pünkösdi lovas zarándoklatot

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklatot a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával. A zarándoklatot az előző évek hagyományait követve a csíksomlyói pünkösdi búcsút megelőző napokon, június 5-én és 6-án tartják.A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága keddi közleményében felidézte, hogy a kétnapos lovas zarándoklat célja a székely-magyar lovaskultúra és a nemzeti összetartozás erősítése.

Az eseményen idén is közel 400 lovas vesz részt, akik a Kárpát-medence minden tájáról érkezve, Székelyföld és Erdély különböző szegleteiből indulva, 12 útvonalon haladva, lóháton viszik a diaszpóra magyarságának szalagokra írt imaüzeneteit Csíksomlyóra, így lélekben azok is ott lehetnek a csíksomlyói pünkösdi búcsún, akiknek személyesen nem nyílik erre lehetőségük.

Az idei zarándoklat központi témája a béke, a zarándoklat célja a béke fontosságának hangsúlyozása. Amint az esemény névadója, Márton Áron fogalmazott: "A nagy háború megrázott és megtisztította látásunkat. Ma egységesebben és élőbb hittel, mint bármikor, Istennel és Krisztus által meghirdetett igazságok szikláin és alapjain készülünk felépíteni a jövőt."

A lovas zarándokok június 6-án helyi idő szerint 18 órakor érkeznek Csíksomlyóra, a Hármashalom-oltár elé, ahol ünnepélyes műsor keretében fogadják őket egyházi és világi méltóságok.

Az eseményen köszöntőt mond Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Csibi Krisztina fideszes országgyűlési képviselő. A lovas zarándokok esti vecsernyéjét György Alfréd kamilliánus szerzetes, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka végzi - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com