Nyomozást indított a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában keletkezett füst miatt

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában szerdán történtekkel kapcsolatban, az ügyben, hogy az épületben füstöt okozott egy pirotechnikai eszköz - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.A rendőrség csütörtöki közleményében az áll, az Országgyűlési Őrségtől szerdán 18 órakor érkezett jelzés feléjük, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett. A rendelkezésre álló információk szerint az épület második emeletén egy irodában, az ott jogszerűen tartózkodók környezetében egy pirotechnikai eszköz működésbe lépett, amely beindította az objektum tűzvédelmi rendszerét.

    
Az üggyel kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) rongálás miatt indított nyomozást, amelyben tanúkat hallgattak ki. A KR NNI szakértőket rendelt ki a büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében - tették hozzá. Az esetről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este a Jobbik egyik szakértőjének kezében működésbe lépett egy füstgránát.


Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző és a tűzvédelmi rendszert. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett - mondta a sajtófőnök.     A Jobbik közleményben tudatta, egy "vétlen" kollégájuk kezében indult be egy füstgránát, amelyre leltározás közben talált; egyelőre tisztázatlan, hogyan és mikor a kerülhetett az épületbe az eszköz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com