Nyomravezetői díjat ajánlott fel Sopron a balfi rongálás ügyében

Kétszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a soproni önkormányzat annak, aki érdemi információval tudja segíteni a rendőrség munkáját a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesének megrongálásáról - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.Hozzátették, hogy az önkormányzat részt vesz a szoborcsoport helyreállításában. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: augusztus 25-én kaptak lakossági bejelentést arról, hogy a szoboregyüttes három kőtáblája összetört. Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt nyomoznak.

    
A Miniszterelnökség hétfői közleménye szerint pedig a kormány mélyen elítéli a rongálást, és együtt érez a magyar határvidék egykori munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok hozzátartozóival, valamint az emlékhely alkotóival. Az emlékhelyet 2008-ban avatták fel a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az erőltetett menetet szimbolizálják.
    

Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. A faluban alakították ki a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Ott halt meg Szerb Antal irodalomtörténész, író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com