Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Tabi a német juhászkutya a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szagazonosító kutyája volt egy évtizeden át.

A kutyust még 10 hónapos korában kapta meg Sárközi Bernadett törzszászlós. Tabit szagazonosító kutyának képezték ki, feladata az volt, hogy kiszimatolja, hogy a egyeznek-e a szagminták és a nyomok.



A törzszászlós gyermeket vállalt, ezért a kutya elkerült a közvetlen feletteséhez, Ráb Attila törzszászlóshoz, aki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi kutyavezetői csoportjának parancsnoka.

"Hamar megtaláltuk a közös hangot, és hat éven át nagyon sikeresen dolgoztunk együtt" – mesélte a parancsnok.

Tabi ivartalanított, jó vérmérsékletű, nyugodt kutya, aki szereti az embereket. A gyerekzsivajt inkább elkerüli és a többi kutyával, főleg a szukákkal nem igazán jön ki. A parancsnok azért keres neki másik gazdit, mert ő nem tudja hazavinni, mert 6 kutyája van és ezért keres neki új otthont.



"Tabi tíz évig keményen dolgozott, hozzávetőlegesen legalább ezer szagazonosítást végzett, betörőket, rablókat, gyilkosokat sikerült a nyomozóknak a szimata alapján felelősségre vonni, ezért megérdemli, hogy nyugdíjas éveit pihenéssel töltse egy kertes ház puha pázsitján" – áll a rendőrség közleményben.

A kutya idős ember mellé lenne jó társ, mivel nem szeleburdi és nem rohangál. Nem kell a kertet félteni tőle és az utcán sem fog hangosan csaholni.

Tabi kedvence a lecsókolbász, jutalomfalatként mindig azt kapta, mikor azonosított egy szagot. Azonban az etetéssel óvatosnak kell lenni, mert a kutyus hízékony.

Ha valaki be akarja Tabit fogadni, akkor az alábbi telefonszámot hívhatja:
06-20-444-1306.

Forrás: lajk.startlap.hu, police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com